Luna
Együtt töltöttek egy gyönyörű napot Chrissel Roxmortsba. Egész nap együtt járták a boltokat, kirakatokat nézegettek, sokat nevettek. Először érezte úgy, hogy egy igaz barátra lelt. Már előre megbeszélték, hogy a legközelebbi roxmorts-i napra is együtt mennek. Egyszer régen már érezte ezt az érzést. Tíz éves sem volt még, amikor először szerelmes lett. Osztálytársa volt a fiú, előtte évekig jó barátok voltak, sokat cukkolták őket egymással. Mindig egymás mellett ültek, voltak közös titkait és a többi. De határozottan érezte, hogy ez most más. Átforrósodott a teste, ha Chris ölelésére gondolt. Akkor régen azt gondolta, hogy soha többet nem lesz szerelmes, de tévedett. Most újra az lett...sajnos. Mert ép eszű ember nem szeret egy vérfarkast. Nem szerethet egy vérfarkast. Mélázása közben egy kisebb csoport elsőéves zajongására kapta fel a fejét. Ahogy látszott, egy mardekáros banda egy griffendéles fiút cukkolt.
-Hé, Lupin! Most nincs itt az apád, hogy megvédjen, mi?- kérdezte gúnyos röhögések közepette egy tejfölszőke hajú fiú.
Már csak a névrokonság miatt is egyre figyelmesebben hallgatta a beszélgetést, vagyis inkább szóváltást, de a Lupin-fiú apjáról nem esett több szó. A mardekárosok beszéde egyre keményebb és csúnyább lett, mígnem a lány befordult a sarkon és egyenesen a szóváltókhoz sétált. Majd lassan és tagoltan elkezdett beszélni hozzájuk:
-Először is tilosban jártok, ami büntetőmunkát jelent. Másodszor egy gyengébbet bántotok, túlerőben. Dupla büntetőmunka. Csúnya szavakat és még átkokat is használtatok. Tripla büntető munka. Akarjátok, hogy jelentsem az esetet valakinek?
-Nem.-felelték a megilletődött mardekárosok kórusban.
-Akkor háromig számolok és elkotródtok innen. Még egy ilyen eset és az igazgató irodába viszlek titeket! 3...2...-végig se kellett mondania, a banda eltűnt.
Csak a megszeppent fiúcska állt ott, szeméből potyogtak a könnyek.
-Na, ne sírj!- kezdte vígasztalni a fiút.- Majd tanítok egy-két módszert, amivel megvédheted magad tőlük.-azzal kedvesen rámosolygott az elsőévesre.
-Kö...köszönöm.-motyogta.- Még senki sem védett meg tőlük.
-És mond csak...mi a neved?
-Teddy Remus Lupin.
-Na hát, én is Lupin vagyok...És Remus Lupinnak hívták az apám.
-Ezek szerint...apu...megcsalta...anyut?-szipogta a fiú.-
-Nem hiszem. Én 16 éves vagyok, te pedig 11. Öt év alatt sok minden változik, új embereket ismerünk meg. Én sosem ismertem édesapámat. Talán nem is tudott rólam. -a lány elcsendesedett. Szemét könnyek lepték el, elfordította a fiúról a tekintetét és visszapislogta azokat.-
-Én sem ismerhettem meg őt. A roxforti csata idején még fél éves sem voltam.
-Az más, öcsi.-mondta kedveskedően.-Téged nem volt lehetősége megismerni, hiszen meghalt. Ha tudott is rólam, nem keresett. Rólam nem akart tudni, eltaszított magától. Ez egészen más. Mindig is vágytam rá, hogy legyen apám. Aztán édesanyám hallotta a csata után, hogy Remus is meghalt és többé nem beszélt róla. Mellesleg csodálom, hogy egyáltalán emlékezett rá, annyi más férfi után. De most menjünk lefeküdni, mert takarodó után vagyunk. Nem szeretném, hogy miattam kapj bűntetőmunkát. Majd még beszélünk. Jó éjszakát, tesó.-nevetett rá a fiúra, azzal elindult a Hollóhát klubhelyisége felé.-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése