1. fejezet~Érkezés

Chris
Meleg fénnyel sütött a márciusi nap a Roxfort kertjében. Sok diák kimerészkedett már az udvarra ez évben először. A legbátrabbak már lábukat a tóba lógatva adták át magukat önfeledt szórakozásnak. Kisebb feltűnést keltett csak a barna hajú fiú, aki most érkezett, csomagokkal megpakolva. Az ódon kastély felé vette útját, csak néhány pillantást vetett az őt bámuló tömegre. Egyenesen McGalagony professzor felé vitte útja. Az igazgatói irodában megbeszélték a részleteket, megtörtént a beosztás, megkapta az órarendjét és elkísérték a hálókörletébe.
-...és vigyázzon magára, Light. Nem akarok rosszat hallani magáról. Flitwick professzor és jómagam is magán tartjuk a szemünket. Most pedig további szép napot kívánok!-ezzel elköszönt a Hollóhát ház klubhelyiségét rejtő ajtó előtt a professzornő és az udvar fele indult.
Az ajtó kilincsének a helyén egy sas dugta ki a fejét és feltette a kérdést: "Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?"
-A körnek nincs kezdete.-válaszolta Chris, és az ajtó kinyílt. Körbenézett a tágas, kerek teremben, majd a szobája felé vette az irányt. Alig lézengett ember a klubhelyiségben: mindenki az udvaron volt péntek délután lévén. Megnézte a hirdetőtáblán lévő kiírásokat: hoppanálás tanfolyam, a következő kviddicsmeccs időpontja...és a következő roxsmorts-i nap időpontja, ami pont szombatra esett. "Az kitűnő idő lesz az ismerkedésre!"-gondolta magában. Lepakolta az ágya mellett a dolgait, átöltözött mugli ruháról iskolai egyenruhába és a könyvtárba vette az irányt. Az igazgatónőtől megtudta, hogy melyik tantárgyból hol tartanak és volt egy-két dolog amit ők még nem vettek és szerette volna bepótolni. Nem akart lemaradni és esetleg rossz jegyeket szerezni, pont az RBF vizsgák előtt. Amikor leért a könyvtárba Madam Cwikker elég furcsa arccal nézett rá és megállította a fiút.
-Ki vagy te?- kérdezte gyanakvó arccal.- Nem láttalak még itt.
-Meglehet,- válaszolta a fiú tisztességtudóan- ma érkeztem. Új diák vagyok.
Azzal ment tovább a könyvtár könyvespolcrengetege felé. Kikereste a számára fontos könyveket, majd egy asztalhoz ment, lepakolt és a fotelbe süppedve elmélyült az olvasásban. Sok idő eltelte után, -a fiú szinte óráknak érezte- lépteket hallott közeledni, mire felpillantott olvasmányából. Egy hosszú szőke hajú lányt látott közeledni, griffendéles volt. A lány befordult az egyik sorba, majd kis idő elteltével visszatért. A fiú elé állt, majd reménykedve és kissé vörös arccal megkérdezte:
-Leülhetek hozzád?
-Persze, foglalj csak helyet.- néhány könyvet arrébb pakolt a fiú, hogy a lány is elférjen.- Én Chris vagyok. Hogyhogy a könyvtárban tanulsz és nem az udvaron töltöd az időt a barátaiddal?
-Luna. Hát tudod...nem igazán vannak barátaim. Egyedül meg nem olyan élvezetes sétálni, akármennyire is van szép idő. De ugyanezt én is kérdezhetném tőled.
-Még csak ma érkeztem a Durmstrangból és még pár dolgot be kell pótolnom. És amúgy meg nem értem az embereket. Miért nem barátkoznak egy ilyen kedves lánnyal?
-Hát tudod ez hosszú történet. Édesanyám véla volt, ezzel még nem is lenne probléma. Viszont édesapám...tőle örököltem olyan géneket, amik miatt nem szívesen barátkoznak velem az emberek, akik tudnak róla.

Luna
Kíváncsian figyelte a fiú reakcióját. Nem akarta már ismeretségük első napján elmondani neki, hogy ő javarészt szörnyeteg...hogy apjától örökölte a farkas géneket...hogy minden teliholdkor emberevő szörnyeteggé változik és Isten irgalmazzon annak, akivel ilyenkor találkozik. Még nem ölt meg embert...mesékből hallotta, hogy apja a Szellemszállásra járt olyankor és ő is ezt teszi teliholdkor. Kissé elmerült a gondolataiban, így fájdalmasan csattantak a barna hajú fiú szavai:
-Attól te még nem édesapád vagy. Neked semmi közöd ahhoz, amit ő tett vagy ami ő volt. Igazán megbecsülhetnének az emberek...
-Nagyon is közöm van ahhoz, ami...ami édesapám volt...mert én is...én is félig az vagyok ami ő.-már a sírás határán volt a lány, de igyekezett visszapislogni a könnyeit.-
-Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Ha nem szeretnél beszélni róla, nem kell.- nézett rá a fiú végtelen kedvességgel a szemében.
A lány nem tudta mit csinál és miért csinálja. A lábai és a karjai magától mozogtak. Odament a fiúhoz és megöleltem, majd szabad utat engedett könnyeinek és csendesen zokogni kezdett. Érezte, hogy a fiú nem löki el magától, sőt az ölébe húzza és lassan ringatni kezdi. Hosszú ideig ültek így szótlanul, míg a lány lenyugodott és már nem sírt. A fiú pedig csak ölelte tovább a lányt. Luna nem tudta, miért tette ezt, de érezte, hogy megbízhat a másikban és talán a fiú át is érzi, amit érez. Megnyugtató volt a közelsége. A sok hallgatástól rekedtes hanggal szólalt meg:
-Bocsáss meg az előbbiért. Nem tudom mi ütött belém, nem szoktam sírni, főleg nem olyan ember előtt, akit még alig ismerek.
-Semmi baj. Most gondolom megkönnyebbültél egy kicsit. De majd ha érzel magadba elég erőt elmondod, hogy miért bántanak?- mondta a fiú, a vége felé már szinte suttogva. Közben végig a lány szemébe nézett.
-Hallottál már Remus Lupinról?-kérdezte bizonytalanul a lány.- Vagyis gondolom nem...-tette hozzá gyorsan a fiú kérdő tekintetére- A roxforti csatában halt meg, a jó oldalon szolgált. Fenrir Graybeck-ről viszont biztos hallottál.
-Róla igen. Megölte az öcsémet és a bátyámat. Ellene küzdött apád?
-Őszinte részvétem. Nem küzdött ellene, kémkedett.
-Nem bukott le? Egy ember a vérfarkasok között...
-Ő is az volt. Ezért utálnak annyian. Már a nevem miatt is...ha meghallják, hogy Lupin már undorral néznek rám. Az előítéletek miatt.
-De én nem ítéllek el. Nem tehetsz róla és ellene sem semmit. Inkább segíteni kéne neked, nem ellened fordulni a többieknek.
Ahogy végigmondta a mondatot, megszólalt a vacsorát jelző harang. Visszapakolták a levett könyveket a helyükre, majd elmentek a Madam Cwikker előtt, félhangosan köszöntek neki, és elindultak a nagyterem felé.   A terem bejárata előtt elköszöntek egymástól majd ki-ki a maga asztala felé vette az irányt.
A lány este csak nagyon nehezen tudott elaludni, sokáig jártak a fejében a fiú szavai. Valahogy első látásra megkedvelte a fiút. Álmában saját magát látta, ahogy egy fekete hajú lány átkától a földre roskad és Hisztis Mirtill kiáltozik felette, de lésőbb nem tulajdonított ennek az álomnak jelentőséget.