Ébren és életben. Vagy valami olyasmi. Bocsi, ha 1-2 részlet, amit korábban már leírtam esetleg máshogy van, nem fogom visszaolvasni az egészet. Ja és visszatértem. A blogom, ami a saját kis életemről szólt. Hát nem lett törölve, csak erősen meg lett nyirbálva a láthatósági kör. Hogy miért? Magánügy.~ Akkor kezdjünk bele.
Chris.
Reggel kissé kómásan ébredt, szinte azt se tudta hol van. Az álma miatt szinte csak 1-2 órát aludt. Az égen vastag, sötét felhőtakaró húzódott végig, látszott, hogy vihar készül. Nagyszerű, gondolta magában. Állapotához képest villámgyorsan felöltözött. Mivel szombati nap volt lazábban öltözött fel, egy fekete Nike póló vett magára, fekete nadrággal és acélbetétes bakanccsal. Mire végigfűzte a 16 sort megbánta, hogy azt a lábbelit választotta, de eléggé hülyén nézett volna ki, ha a másikat nem veszi fel, kifűzni meg nem volt kedve, így a másik lábára is felszenvedte. Lement a Nagyterem-be reggelizni, és elkezdett arra gondolni, hogy rettenetes hiányérzete van. Ekkor még nem tudta, hogy miért, de egész pontosan a reggeli végén leesett neki. Kissé zavartan ment vissza a Hollóhát klubhelyiségébe, szinte csak a lába vitte arra, agyban teljesen máshol járt. Ugyanis Luna szelleme eltűnt. Nem találkozott vele, pedig reggel ott kellett volna lennie a szobájában. De nem volt. És nem is akart előjönni. Zavartan a hajába túrt, és egyből a legrosszabb lehetőség jutott az eszébe. Mi van továbbjutott? Ettől egyből erőt vett rajta a depresszió. Felment a hálóköréletébe és előkotorta a zenelejátszóját. Elméletileg semmilyen elektronikai eszköz nem működhetett a kastélyban, de a régi mp3-lejátszó ez alól valamiért kivétel volt, és működött. Rettenetes régen hallott ritmusok csendültek fel a fülében, amelyektől egy kissé lenyugodott. Viszont ez a nyugodtság egyáltalán nem tartott sokáig. Hamarosan újra eszébe jutottak a sötét gondolatai. Felállt, kiment a klubhelyiségéből egyenesen az udvarra. A terve, mi szerint jó alaposan kiszellőzteti a fejét, nem jött be, ugyanis rövid idő elteltével kövér esőcseppek kezdtek hullani az égből és néhány másodperc múlva egy villám keresztezte a szürke felhőket. Nagy csattanással vágott be valahova a közelbe, de ez őt ekkor nem tudta érdekelni. Kint sétált az esőben. Ő, a sötét gondolatai és a vihar. Csak ezek voltak az udvaron. Nem tudta, mennyi időt töltött az esőben sétálva, perceket vagy órákat. Csak azt tudta, hogy az eső teljesen átáztatta mindenét. Barna haja nedvesen lógott a szemébe, de lusta volt kisöpörni onnan. Pólója vizesen tapadt a testéhez, és minden egyes percben megremegett, amikor egy hideg vízcsepp végigfutott a hátán. Egyedül a bakancsa nem ázott be. (:D) Egyszer csak feltámadt a szél, és már hideg permetkén spriccelte az arcába a jéghideggé váló esőcseppeket. Egyre több villám cikázott végig az égen, ahogy az ő fejében is cikáztak a gondolatok. Jók és rosszak egyaránt. Időérzékét teljesen elveszítette, csak a delet jelző harangszó mozdította ki gondolataiból. Most már ideje volt bemenni.
Ahogy belökte maga előtt a nagy tölgyfaajtót, hirtelen megcsapta a kastélyból jövő meleg és rádöbbent, hogy fázik. Egy pálcaintéssel megszárította magát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrohant a lépcsőn és meg sem állt a könyvtárig. Alig volt egy-két ember ott. Hátravonult a leghátsó könyvespolcsorokig, amit már alig világított meg a lámpa fénye. Élete szerelme úgyis elhagyta, mi értelme így az életének? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok vezérelték. Előrántotta a pálcáját és odavarázsolt egy kést. Egyszerűbb lett volna elintéznie egy Sectumsempra-val, de úgy gondolta, az úgy túl egyszerű. Önkezével fog véget vetni most már értelmetlen életének. Ha Luna tényleg továbblépett, csak a túlvilágon fogja újra látni, és ő még az életét is feláldozná, hogy a lánnyal lehessen. Erőtlenül végighúzta a kést az alkarján, de csak egy vékony piros csík maradt a helyén. Majd még háromszor megismételte a mozdulatot, egyre erősebben, eltökéltebben, határozottabban és persze mélyebben. A sebből előbuggyant karmazsinvörös vére, és végigfogyott a tenyerén, az ujjain majd a földre csepegett. A padlón egyre nagyobb lett a vértócsa, és a fiú először térdre esett. Forgott vele a világ és érezte, hogy az élet egyre jobban elhagyja. Magától a hátára feküdt, a plafont bámulta, kezeit a szeme elé tartotta. Haja helyenként véres lett, és pólóját is átitatta már a sok vér. Egyre jobban szédült, lassanként már remegett is. Lecsukta sötétbarna szemeit, csak a lány arcát látta maga előtt. Csendben várta a saját halálát. Nem sziszegett, nem jajgatott, senkinek nem beszélt a problémájáról. Csak csendben, csaj halkan, hogy senki meg ne hallja. Úgy gondolta, hogy itt a vég. Tiszta szívtől ezt akarta, nem akart már élni. Értelmét vesztette. Hiányzik...-mondta suttogva és sóhajtott egyet- Hiányzik a
másik felem.-fejezte be a mondatot magának és egy kósza könnycsepp gurult végig az arcán.
Újabb csalódás miatt jött eddig? Ennek véget kell vetnie...
Egyszer csak lábdobogást hallott, majd könyvek puffanása törte meg békés csöndjét. Mégis ki a .... jár erre ilyenkor? Kinyitotta a szemét és egy hosszú barna hajtömeggel találta szembe magát. Gondolatban átkozta magát, hogy egy ilyen "gyakran látogatott" helyet választott, de már nem tehetett semmit.
-Mi a francot csinálsz? Megvesztél?-kiált rá a lány.
[Folytatása következik.]
Egy Harry Potter-es fici tőlem. Csak néhány részletében épül az eredeti történetre.
2012. december 3.
2012. október 18.
Helyzetjelentés.~
Nem ígérgetek. Kedvhiány. Ihlethiány. Depi.
Új fejezet meg majd valamikor.~
Puszi: Vikii
Új fejezet meg majd valamikor.~
Puszi: Vikii
2012. szeptember 9.
Helyzetjelentés.~
Új fejezet várható...a közeljövőbe. Próbálom leszűkíteni az időintervallumot. Kb. 1,5-2 hét múlva. ^^"
Spoiler: új szereplő a láthatáron. De hogy ki fia/lánya, azt még nem tudhatjátok. (Én tudom. :P)
Szóval jó várakozást. ^^
Vikii.
Spoiler: új szereplő a láthatáron. De hogy ki fia/lánya, azt még nem tudhatjátok. (Én tudom. :P)
Szóval jó várakozást. ^^
Vikii.
2012. július 15.
7. fejezet: Merengő
[És jönnek a fincsi részek. Majd teszek jelölést, oda ahol bejönnek a 18-as karikás játékok.]
Chris
Amikor felébredt már javában délután volt, a nap lassan, de biztosan lenyugodni készült. Kipihentek érezte magát. Észrevette, hogy a szellem Luna ott ül az ablakban és mosolyog rá.
-Jó reggelt!-köszönt.- Aranyosan aludtál.-kicsit elpirult...amennyire ez egy szellem esetében lehetséges.-
-Szia! Köszönöm. -és teljesen elvörösödött és zavartan elnevette magát-
-Gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam? A merengőt?
-Persze, gondolkoztam rajta. Tudod hogy kell használni? Mert akkor most este fel is mennék, ha szabad. Úgy is kialudtam magam.-mosolygott.-
-Rendben, megbeszélem M'cGalagonnyal.-azzal eltűnt a lány.-
Lezuhanyozott, felöltözött és megfésülködött. Majd lement a Nagyterembe és megvacsorázott. A lépcsőn felfele jövet találkozott a szellemlánnyal, aki mondta neki, hogy megbeszélte az igazgatónővel és mehet éjjelre. Elmondta, hogy hogy kell használni a merengőt és megosztotta vele a kőszörny jelszavát, ami a csokis muffin volt. Ezután egy fokkal boldogabban baktatott a szobája felé, ahol lelkileg felkészült, hogy melyik emlékét nézi meg először. Este kilenckor indult el az igazgatói iroda felé. A kőszörny a csokis muffin említésére félreugrott és ő felment a csigalépcsőn az igazgatóiba. Kopogott az ajtón, az igazgatónő kinyitotta. A merengő az asztalra volt készítve.
-Light, csak nyugodtan használja a merengőt, ameddig akarja. Amikor végzett kérem csendben távozzon.-hangzott M'c Galagony professzornő kemény hangja-
-Köszönöm igazgató asszony, megpróbálok igyekezni.
Az igazgatónő bement a szobájába és becsukta az ajtót maga mögött. Egyedül maradtam-gondolta Chris.-Illetve itt van egy-két portré de nem kell foglalkozni velük. Most csak Lunára koncentrálok. Az első emlék, amit megnéz majd, az első találkozásaik. Pálcáját a fejéhez tartotta és szép lassan egy vékony ezüstös emlékfonalat húzott elő. Belerakta a merengőbe, mire az kavarogni kezdett. Közel hajolt és engedte, hogy a merengő az emlékbe repítse.
*körülbelül 1 hónappal ezelőtt*
Épp a Griffendél klubhelyisége előtt várt Lunára. A lány fel is bukkant a folyosó végén, ő öleléssel és csókkal köszöntötte a lányt.
-Hova menjünk?
-Nem tudom...Szükség Szobája?-kérdezte a fiú.
-Nekem jó lesz.- a lány kissé elpirult- És mi a mai program?
-Majd meglátod.- felelte a fiú titokzatosan. Az út további részében nem is szólalt meg.
Amikor odaértek Badar Barnabás faliszőnyegéhez, a szemben levő csupasz fal előtt elsétált háromszor, miközben erősen koncentrált. Mikor végzett kinyitotta a szemét, és a falon megjelent egy ajtó.
-Csukd be a szemed.-szólt a fiú, és a lány engedelmeskedett. Kézen fogta a lányt és bevezette a szobába.
A szoba most egy étterem képét vette fel, viszont csak egy asztal volt, két székkel. Az asztalon két teríték volt, körbe mindenhol gyertyák. A mennyezet az égbolt hiteles képét adta vissza.
-Gondolj arra, amit enni szeretnél és a Szoba megadja neked.-suttogta elkápráztatva a fiú. Ő sem gondolta volna, hogy a Szoba képes ilyenre.
Miután megvacsoráztak eltűnt az asztal az ételekkel és a helyét egy felettébb kényelmesnek látszó kanapé vette át. Leültek rá nézni a csillagokat. Luna a fiú erős karjai közé bújt.
*!WARNING! Innentől kezdve fog majd emelkedni a korhatárkarika. Külön nem fogom jelezni. Továbbolvasni saját felelősségre. Senki megrontásáért nem vállalok felelősséget!~ [illetve 1 emberéért igen. ;)]*
Chris megmutatta Lunának az összes csillagképet, az éppen látszó bolygókat meg mindent. Luna az izgalomtól csillogó szemekkel nézett fel a fiú sötétbarna szemeibe.
-Köszönöm a szép estét. Nagyon jól éreztem magam.-szavait egy forró csókkal igazolta.-
-Igazán nincs mit...neked bármikor.-újabb csók következett. Ennek azonban a lány már nem akart véget vetni. Sőt. Egyre jobban szorította a fiút és egyre mélyebben csókolta. Úgy csókolta, mint még soha azelőtt. A fiú először kicsit megijedt a perzselő vágytól, ami rátört, de nem állította le a lányt. Sőt, ugyanolyan lelkesedéssel viszonozta a lány csókjait. Keze egyre lejjebb csúszott a lány derekán, mígnem elérte a szoknyáját is. Várta a lány reakcióját, de ő nem tiltakozott. Elkezdte vetkőztetni a lányt. Luna krétafehér bőrének illata és érintése teljesen megbabonázta a fiút. Szó szerint elvette az eszét a lány. Azon az éjjelen olyat tett...amit bánnia kellett volna, de nem bánta. Örült, hogy megtette. Hogy neki az igaz szerelme volt az első. A lány szemébe nézett, amibe égő vágyat, őszinte szerelmet...és egy kis félelmet látott. Óvatosan bánt a lánnyal, tudta, hogy neki is ez az első alkalom. Végigfuttatta kezét a lány puha bőrén, mire a lány megremegett. Gyengéden a nyakát kezdte csókolgatni, mire a lány halkan felsóhajtott. Óvatosan haladt felfele szájával, amíg elérte a lány ajkait és újabb forró csókba kezdtek. A lány nekinyomta csípőjét a derekának. A fiú gyorsan levette a talárját és a nadrágját is vele együtt. Újra megcsókolta a lányt, majd a szemébe nézve hatolt belé. A lány szemében látta a visszafojtott könnyeket.
-Nagyon fáj?- kérdezte a fiú a vágytól rekedtes hangon.
-M...már nem annyira.-válaszolta a lány elcsukló hangon.
Ekkor a fiú lassan kezdett mozogni a lányba, nem akart neki még nagyobb fájdalmat okozni. Látta Luna szemén, hogy már jobban van, így egyre gyorsabban kezdett mozogni benne, a lány az övéével együtt mozgatta a csípőjét és hamarosan együtt is érték el a csúcspontot.
*Korhatáros rész vége!*
Az emléknek itt szakadt vége. Chris ismét az igazgató irodában volt, a szőnyegen hasalt. Hallotta, hogy tizenkettőt üt az óra. Várt még néhány percet, nem akart egyből felállni. Az emlék hatása alatt állt, és hallotta a portrék (ál)horkolását. Nem akart egyből felkelni a szőnyegről, mert az emlék túlságosan mély hatással volt rá. [magyarul felállt a pöcök, aki nem értené. :'D] Csendeben teltek a percek. Aztán egy idő múlva elhatározta, hogy most már ideje lenne lefeküdni. Mint egy szellem felállt, nem emlékezett semmire. Csak arra, hogy egyik percben az igazgatóiban áll, a másikban már az ágyában fekszik. Megpróbált elaludni, de nem igazán sikerült neki. Furcsa álmok gyötörték azon az éjjelen.
Amikor felébredt már javában délután volt, a nap lassan, de biztosan lenyugodni készült. Kipihentek érezte magát. Észrevette, hogy a szellem Luna ott ül az ablakban és mosolyog rá.
-Jó reggelt!-köszönt.- Aranyosan aludtál.-kicsit elpirult...amennyire ez egy szellem esetében lehetséges.-
-Szia! Köszönöm. -és teljesen elvörösödött és zavartan elnevette magát-
-Gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam? A merengőt?
-Persze, gondolkoztam rajta. Tudod hogy kell használni? Mert akkor most este fel is mennék, ha szabad. Úgy is kialudtam magam.-mosolygott.-
-Rendben, megbeszélem M'cGalagonnyal.-azzal eltűnt a lány.-
Lezuhanyozott, felöltözött és megfésülködött. Majd lement a Nagyterembe és megvacsorázott. A lépcsőn felfele jövet találkozott a szellemlánnyal, aki mondta neki, hogy megbeszélte az igazgatónővel és mehet éjjelre. Elmondta, hogy hogy kell használni a merengőt és megosztotta vele a kőszörny jelszavát, ami a csokis muffin volt. Ezután egy fokkal boldogabban baktatott a szobája felé, ahol lelkileg felkészült, hogy melyik emlékét nézi meg először. Este kilenckor indult el az igazgatói iroda felé. A kőszörny a csokis muffin említésére félreugrott és ő felment a csigalépcsőn az igazgatóiba. Kopogott az ajtón, az igazgatónő kinyitotta. A merengő az asztalra volt készítve.
-Light, csak nyugodtan használja a merengőt, ameddig akarja. Amikor végzett kérem csendben távozzon.-hangzott M'c Galagony professzornő kemény hangja-
-Köszönöm igazgató asszony, megpróbálok igyekezni.
Az igazgatónő bement a szobájába és becsukta az ajtót maga mögött. Egyedül maradtam-gondolta Chris.-Illetve itt van egy-két portré de nem kell foglalkozni velük. Most csak Lunára koncentrálok. Az első emlék, amit megnéz majd, az első találkozásaik. Pálcáját a fejéhez tartotta és szép lassan egy vékony ezüstös emlékfonalat húzott elő. Belerakta a merengőbe, mire az kavarogni kezdett. Közel hajolt és engedte, hogy a merengő az emlékbe repítse.
*körülbelül 1 hónappal ezelőtt*
Épp a Griffendél klubhelyisége előtt várt Lunára. A lány fel is bukkant a folyosó végén, ő öleléssel és csókkal köszöntötte a lányt.
-Hova menjünk?
-Nem tudom...Szükség Szobája?-kérdezte a fiú.
-Nekem jó lesz.- a lány kissé elpirult- És mi a mai program?
-Majd meglátod.- felelte a fiú titokzatosan. Az út további részében nem is szólalt meg.
Amikor odaértek Badar Barnabás faliszőnyegéhez, a szemben levő csupasz fal előtt elsétált háromszor, miközben erősen koncentrált. Mikor végzett kinyitotta a szemét, és a falon megjelent egy ajtó.
-Csukd be a szemed.-szólt a fiú, és a lány engedelmeskedett. Kézen fogta a lányt és bevezette a szobába.
A szoba most egy étterem képét vette fel, viszont csak egy asztal volt, két székkel. Az asztalon két teríték volt, körbe mindenhol gyertyák. A mennyezet az égbolt hiteles képét adta vissza.
-Gondolj arra, amit enni szeretnél és a Szoba megadja neked.-suttogta elkápráztatva a fiú. Ő sem gondolta volna, hogy a Szoba képes ilyenre.
Miután megvacsoráztak eltűnt az asztal az ételekkel és a helyét egy felettébb kényelmesnek látszó kanapé vette át. Leültek rá nézni a csillagokat. Luna a fiú erős karjai közé bújt.
*!WARNING! Innentől kezdve fog majd emelkedni a korhatárkarika. Külön nem fogom jelezni. Továbbolvasni saját felelősségre. Senki megrontásáért nem vállalok felelősséget!~ [illetve 1 emberéért igen. ;)]*
Chris megmutatta Lunának az összes csillagképet, az éppen látszó bolygókat meg mindent. Luna az izgalomtól csillogó szemekkel nézett fel a fiú sötétbarna szemeibe.
-Köszönöm a szép estét. Nagyon jól éreztem magam.-szavait egy forró csókkal igazolta.-
-Igazán nincs mit...neked bármikor.-újabb csók következett. Ennek azonban a lány már nem akart véget vetni. Sőt. Egyre jobban szorította a fiút és egyre mélyebben csókolta. Úgy csókolta, mint még soha azelőtt. A fiú először kicsit megijedt a perzselő vágytól, ami rátört, de nem állította le a lányt. Sőt, ugyanolyan lelkesedéssel viszonozta a lány csókjait. Keze egyre lejjebb csúszott a lány derekán, mígnem elérte a szoknyáját is. Várta a lány reakcióját, de ő nem tiltakozott. Elkezdte vetkőztetni a lányt. Luna krétafehér bőrének illata és érintése teljesen megbabonázta a fiút. Szó szerint elvette az eszét a lány. Azon az éjjelen olyat tett...amit bánnia kellett volna, de nem bánta. Örült, hogy megtette. Hogy neki az igaz szerelme volt az első. A lány szemébe nézett, amibe égő vágyat, őszinte szerelmet...és egy kis félelmet látott. Óvatosan bánt a lánnyal, tudta, hogy neki is ez az első alkalom. Végigfuttatta kezét a lány puha bőrén, mire a lány megremegett. Gyengéden a nyakát kezdte csókolgatni, mire a lány halkan felsóhajtott. Óvatosan haladt felfele szájával, amíg elérte a lány ajkait és újabb forró csókba kezdtek. A lány nekinyomta csípőjét a derekának. A fiú gyorsan levette a talárját és a nadrágját is vele együtt. Újra megcsókolta a lányt, majd a szemébe nézve hatolt belé. A lány szemében látta a visszafojtott könnyeket.
-Nagyon fáj?- kérdezte a fiú a vágytól rekedtes hangon.
-M...már nem annyira.-válaszolta a lány elcsukló hangon.
Ekkor a fiú lassan kezdett mozogni a lányba, nem akart neki még nagyobb fájdalmat okozni. Látta Luna szemén, hogy már jobban van, így egyre gyorsabban kezdett mozogni benne, a lány az övéével együtt mozgatta a csípőjét és hamarosan együtt is érték el a csúcspontot.
*Korhatáros rész vége!*
Az emléknek itt szakadt vége. Chris ismét az igazgató irodában volt, a szőnyegen hasalt. Hallotta, hogy tizenkettőt üt az óra. Várt még néhány percet, nem akart egyből felállni. Az emlék hatása alatt állt, és hallotta a portrék (ál)horkolását. Nem akart egyből felkelni a szőnyegről, mert az emlék túlságosan mély hatással volt rá. [magyarul felállt a pöcök, aki nem értené. :'D] Csendeben teltek a percek. Aztán egy idő múlva elhatározta, hogy most már ideje lenne lefeküdni. Mint egy szellem felállt, nem emlékezett semmire. Csak arra, hogy egyik percben az igazgatóiban áll, a másikban már az ágyában fekszik. Megpróbált elaludni, de nem igazán sikerült neki. Furcsa álmok gyötörték azon az éjjelen.
2012. július 14.
helyzetjelentés.~
Kedves olvasó/k!
Új fejezet érkezik egész pontosan HOLNAP! Bocsánat, hogy ennyit kellett rá várni. Mostantól próbálok elég időt szakítani az írásra. ^^''
Köszönöm az eddigi türelmet.
Üdvözlettel: Vikii
Új fejezet érkezik egész pontosan HOLNAP! Bocsánat, hogy ennyit kellett rá várni. Mostantól próbálok elég időt szakítani az írásra. ^^''
Köszönöm az eddigi türelmet.
Üdvözlettel: Vikii
2012. június 3.
helyzetjelentés
Kedves olvasó/k!
Tudom, az elmúlt időbe ígértem, hogy lesz új fejezet meg stb. Azt kell mondanom, hogy a következő készülget, majd valamikor kész lesz és felteszem. Eddig magánéleti problémák (éljen a depi. ^^) miatt nem írtam, most meg a 3 év végi vizsgámra tanulok. Lehetséges, hogy majd csak nyári szünetbe teszem fel a következőt.
Addig is, köszönöm a türelmet.
Üdvözlettel: Vikii
Tudom, az elmúlt időbe ígértem, hogy lesz új fejezet meg stb. Azt kell mondanom, hogy a következő készülget, majd valamikor kész lesz és felteszem. Eddig magánéleti problémák (éljen a depi. ^^) miatt nem írtam, most meg a 3 év végi vizsgámra tanulok. Lehetséges, hogy majd csak nyári szünetbe teszem fel a következőt.
Addig is, köszönöm a türelmet.
Üdvözlettel: Vikii
2012. május 6.
6. fejezet.~ Valami új
[Tudom kicsit ritkán írok, de ezért cserébe ma 2 fejezetet is kaptok. Jönnek a fincsi részek. >/////< Most érettségi szünetem lesz, lehet még írok szerdán, de hétfő-kedd Krisztié vagyok, bocsi. >< ja és ott folytatódik ahol abbamaradt, most nem ugrok. :D]
Chris
Aznap éjjel alig tudott elaludni. Folyamatosan halott barátnőjét látta a szeme előtt. Éjjeliszekrényére kirakta a kését, most nagyon labilis volt az érzelmi világa. Egyik percben végzett volna magával, a másikban már élni akart és megbosszulni. Egyszer csak felderengett benne egy régi álom emléke, amibe látta már így a lányt. Sose hitte volna, hogy az bekövetkezik vele. Nem akart azzal az álmával foglalkozni, mégis újra meg újra betolultak elméjébe a képek. És aztán rájött. Az ismerős nevetés a háttérben, a gúnykacaj...már biztos volt benne, hogy Trixi. Hisz ki más is tehette volna. Nem tudott volna semmit sem tenni a lánnyal, még ha akart volna sem. Mint barátot szerette és ez pont elég volt. Aztán lassan elaludt. A nap első sugarai ébresztették fel és egy hideg érintés. Lassan kinyitotta a szemét, felnézett az ablakra. Éppen látta az ég alján előbukkanni a napot, olyan 5 óra lehetett. Kicsit csípős idő volt, de nem fázott, hisz este a vizes-véres ruhájában feküdt el az ágyon, és abba is aludt el. Nem értette mi lehetett a hideg érintés. Körbenézett a szobában, de nem vett észre semmi szokatlant. Aztán hirtelen elkezdett felé lebegni egy áttetsző alak. Először kissé megijedt, de felismerte a szellem ismerős alakját és elmosolyodott. Luna volt az.
-Szia! - köszöntötte.-
-Szia! -köszönt vissza a másik is.-Látod, visszajöhettem. Nem végezhettem be a dolgom emberként, de szellemalakban itt lehetek melletted és végigkísérhetlek az utadon.
-Jaj, annyira örülök neked, hogy itt vagy, hogy nem hagytál el. Annyira nehéz volt nélküled.-megpróbálta átölelni a szellemlány karcsú alakját, de ez nem teljesen sikerült neki.-
-Chris. Nem minden lesz úgy, mint régen...vagyis tegnap. Ne felejtsd el: én itt leszek veled, de a kastélyt nem hagyhatom el. Meghaltam. Nem élek. Ez csak a lelkem lenyomata, érted? Nem lehetünk úgy együtt. Csak itt vagyok melletted, segítek ha baj van.-egy könnycsepp kicsordult a szeméből, majd láthatatlanul a padlóra cseppent. Ekkor a lány körbenézett a szobában. Még sosem volt a fiú hálóban. Most alaposan szemügyre vette. És a kést is meglátta a fiú éjjeliszekrényén.- Chris...ugye...ugye nem vagdostad magad?-kérdezte zokogva-
-Nem, dehogy is. Csak gondolkoztam rajta. De aztán elvetettem az ötletet. Tudod nagyon nehéz...
-Figyelj. Ha túl sok a gondolat a fejedben, beszélj az igazgatónővel. Van a szobájában egy régi merengő. Néha jó lehet elmerülni benne...
-Rendben, majd felkeresem.-mosolygott rá a fiú.-
-Viszont most megyek. Hagylak pihenni. Vigyázz magadra, Chris. És ne csinálj semmi ostobaságot.-nézett rá szomorkásan a lány és eltűnt.
Egyedül maradt a gondolataival. Majd felmegy az igazgatóiba...majd ha lesz egy kis lelki ereje. Majd, idővel. Azzal erőt vett rajta a fáradtság és újból elaludt, ezúttal viszont sikerült kipihennie magát.
Chris
Aznap éjjel alig tudott elaludni. Folyamatosan halott barátnőjét látta a szeme előtt. Éjjeliszekrényére kirakta a kését, most nagyon labilis volt az érzelmi világa. Egyik percben végzett volna magával, a másikban már élni akart és megbosszulni. Egyszer csak felderengett benne egy régi álom emléke, amibe látta már így a lányt. Sose hitte volna, hogy az bekövetkezik vele. Nem akart azzal az álmával foglalkozni, mégis újra meg újra betolultak elméjébe a képek. És aztán rájött. Az ismerős nevetés a háttérben, a gúnykacaj...már biztos volt benne, hogy Trixi. Hisz ki más is tehette volna. Nem tudott volna semmit sem tenni a lánnyal, még ha akart volna sem. Mint barátot szerette és ez pont elég volt. Aztán lassan elaludt. A nap első sugarai ébresztették fel és egy hideg érintés. Lassan kinyitotta a szemét, felnézett az ablakra. Éppen látta az ég alján előbukkanni a napot, olyan 5 óra lehetett. Kicsit csípős idő volt, de nem fázott, hisz este a vizes-véres ruhájában feküdt el az ágyon, és abba is aludt el. Nem értette mi lehetett a hideg érintés. Körbenézett a szobában, de nem vett észre semmi szokatlant. Aztán hirtelen elkezdett felé lebegni egy áttetsző alak. Először kissé megijedt, de felismerte a szellem ismerős alakját és elmosolyodott. Luna volt az.
-Szia! - köszöntötte.-
-Szia! -köszönt vissza a másik is.-Látod, visszajöhettem. Nem végezhettem be a dolgom emberként, de szellemalakban itt lehetek melletted és végigkísérhetlek az utadon.
-Jaj, annyira örülök neked, hogy itt vagy, hogy nem hagytál el. Annyira nehéz volt nélküled.-megpróbálta átölelni a szellemlány karcsú alakját, de ez nem teljesen sikerült neki.-
-Chris. Nem minden lesz úgy, mint régen...vagyis tegnap. Ne felejtsd el: én itt leszek veled, de a kastélyt nem hagyhatom el. Meghaltam. Nem élek. Ez csak a lelkem lenyomata, érted? Nem lehetünk úgy együtt. Csak itt vagyok melletted, segítek ha baj van.-egy könnycsepp kicsordult a szeméből, majd láthatatlanul a padlóra cseppent. Ekkor a lány körbenézett a szobában. Még sosem volt a fiú hálóban. Most alaposan szemügyre vette. És a kést is meglátta a fiú éjjeliszekrényén.- Chris...ugye...ugye nem vagdostad magad?-kérdezte zokogva-
-Nem, dehogy is. Csak gondolkoztam rajta. De aztán elvetettem az ötletet. Tudod nagyon nehéz...
-Figyelj. Ha túl sok a gondolat a fejedben, beszélj az igazgatónővel. Van a szobájában egy régi merengő. Néha jó lehet elmerülni benne...
-Rendben, majd felkeresem.-mosolygott rá a fiú.-
-Viszont most megyek. Hagylak pihenni. Vigyázz magadra, Chris. És ne csinálj semmi ostobaságot.-nézett rá szomorkásan a lány és eltűnt.
Egyedül maradt a gondolataival. Majd felmegy az igazgatóiba...majd ha lesz egy kis lelki ereje. Majd, idővel. Azzal erőt vett rajta a fáradtság és újból elaludt, ezúttal viszont sikerült kipihennie magát.
2012. április 21.
5. fejezet~ Viszlát.
[Hosszú idő után "megörvendeztetlek" titeket egy új fejezettel. :D Izgalom fokozódik, egy két érdekes dolog világossá válik. Aki nem szereti a fincsi véres részleteket itt hagyja abba az olvasást. Ja és a fejezet 12-es karikás.]
Luna
Az utóbbi hónapban nagyon boldog volt, szinte kivirágzott. Amikor csak tudtak, együtt voltak Chrissel, és ez sok időt jelentett. Rend szerint nem foglalkozott a furcsálló vagy irigy tekintetettel, általában csak egy sötétzöld szempárt keresett a tömegben, amit nem nem talált meg. Örült is neki. Már egy hónap is eltelt, mióta Trixi megfenyegette, de nem foglalkozott vele különösebben. Egyszer látta csak a lányt az ebédidőben, egyébként elkerülte azokat a helyeket, ahol összefuthat vele. Szerette Christ, boldog volt vele és csak ez számított neki. Aztán egy napon holt fáradtan ment a klubhelyisége felé, mikor arra folyosóra tévedt, ahol összejöttek Chrissel. Aztán valaki hátulról elkábította és abba a bizonyos második emeleti lányvécébe tért magához. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, majd lassan körbenézett, tudatosította magában a helyszínt és észrevette Trixit. Amikor a tekintetük találkozott a fekete hajú lány beszélni kezdett.
-Barátok voltunk. Ellenségek lettünk. Vetélytársak. És tudod ebben a csatában csak én nyerhetek. Apám lánya vagyok, azt akarom, hogy büszke legyen rám. Egy hónappal ezelőtt azt hittem világosan beszéltem. Úgy látszik tévedtem. Most pedig beváltom az ígéretem. Az életeddel fogsz fizetni, mert nem hallgattál rám. Mi az utolsó kívánságod?
-Myrtill...-kezdte el halkan mondani, de elcsuklott a hangja. Megköszörülte a torkát majd újból nekiveselkedett a mondanivalójának, ezúttal sokkal hangosabban.- Myrtill, szólj Chrisnek!-kiáltotta.
A szellemlány előbújt a vécéjéből majd megkérdezte:
-Nekem szóltál?
-Légyszíves szólj Chrisnek.-az utolsó szótagokat már csak sikította, mert Trixi a Crutiatust szórta rá.-
-Erre gyorsabb.-Myrtill fejest ugrott a vécébe, kisebbfajta szökőárt bocsátva a mellékhelyiségre.
Amikor eltűnt Trixi egy tébolyult hangján szólalt meg és kiabálni kezdett.
-Most miért csináltad ezt? Miért kellett ez? Ha, miért? Miért?-a végén már sírt a lány.- Én szerettelek érted? Bírtalak, mert jófej csaj vagy! De te erre...hagyjuk is. Viszont meg fogsz fizetni. Sectusempra!-mondta ki a lány a varázsigét.-
Az átok a mellkasa közepén érte a lányt, aki összerogyott a fájdalomtól. Érezte, ahogy a láthatatlan kés mély sebet szúr a húsába. Érezte, ahogy az erek elszakadnak és a forró vér végigfolyik a mellkasán és átáztatja az ingét. Érezte, hogy vízben térdel és látta maga előtt Bellatrix távolodó alakját. Nem ismerte ezt a varázslatot, nem tudta az ellenátkot, nem tudta, hogyan segíthetne magán. Érezte, ahogy a mély sebből csillapíthatatlanul folyik a vér. Egyre jobban gyengült, már csak csillagokat látott a szeme előtt, és sötétséget. Egyre jobban szűnt a külvilág, már csak érezte, hogy ő ott van és a hátán fekszik, körülötte minden vizes és valószínűleg csupa vér. Tudta, hogy ezek az utolsó percei, majd elkezdett egy nagy fényesség felé közeledni. Közben Chris hangját hallotta, de a fiú akkor már elkésett. Egy rég elfeledett álom villant a fejébe, majd izmai elernyedtek örökre.
Chris
A karjaiban tartotta a lány halott testét, körülötte minden véres volt. A padlón a víz a lány vérétől volt rózsás. Nem tudta mennyi ideig zokogott ott, nem tudta mennyi idő telt el a lány halála óta. Elrángatták a holttesttől, de ő még látni, ölelni, csókolni akarta élete egyetlen igaz szerelmét. Hiszen eddig bárkit megkapott, akit csak akart, viszont csak Lunát szerette őszintén. Most egy üres lyukat érzett a mellkasán, egy betölthetetlen lyukat. Olyan volt, mint egy robot. Gépiesen sétált a klubhelyiségéig, vetkőzött le és feküdt le az ágyába. Ágya mennyezetét nézve emlékezett vissza a Lunával együtt töltött gyönyörű hónapra. A sétákra, a nevetésekre, a szeretkezésekre, a lopott órákra a könyvtárban. Eszébe jutott minden. Az első találkozásuk a könyvtárban, amikor még nem is ismerték egymást, a lány mégis bízott benne. Aztán a amikor összejöttek és először csókolóztak. Még érezte a lány csókjának ízét, bőrének illatát; hallotta csilingelő nevetését, szeme előtt látta a lány meztelen testét. Érezte testének melegét, ahogy hozzásimul, ujjai alatt mintha még érintené a lány puha bőrét és nem akarta elhinni hogy ez már csak a múlt. Legszívesebben a lány után ment volna, de előbb még bosszút akart állni azon, aki ezt tette. Véres bosszút.
Luna
Az utóbbi hónapban nagyon boldog volt, szinte kivirágzott. Amikor csak tudtak, együtt voltak Chrissel, és ez sok időt jelentett. Rend szerint nem foglalkozott a furcsálló vagy irigy tekintetettel, általában csak egy sötétzöld szempárt keresett a tömegben, amit nem nem talált meg. Örült is neki. Már egy hónap is eltelt, mióta Trixi megfenyegette, de nem foglalkozott vele különösebben. Egyszer látta csak a lányt az ebédidőben, egyébként elkerülte azokat a helyeket, ahol összefuthat vele. Szerette Christ, boldog volt vele és csak ez számított neki. Aztán egy napon holt fáradtan ment a klubhelyisége felé, mikor arra folyosóra tévedt, ahol összejöttek Chrissel. Aztán valaki hátulról elkábította és abba a bizonyos második emeleti lányvécébe tért magához. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, majd lassan körbenézett, tudatosította magában a helyszínt és észrevette Trixit. Amikor a tekintetük találkozott a fekete hajú lány beszélni kezdett.
-Barátok voltunk. Ellenségek lettünk. Vetélytársak. És tudod ebben a csatában csak én nyerhetek. Apám lánya vagyok, azt akarom, hogy büszke legyen rám. Egy hónappal ezelőtt azt hittem világosan beszéltem. Úgy látszik tévedtem. Most pedig beváltom az ígéretem. Az életeddel fogsz fizetni, mert nem hallgattál rám. Mi az utolsó kívánságod?
-Myrtill...-kezdte el halkan mondani, de elcsuklott a hangja. Megköszörülte a torkát majd újból nekiveselkedett a mondanivalójának, ezúttal sokkal hangosabban.- Myrtill, szólj Chrisnek!-kiáltotta.
A szellemlány előbújt a vécéjéből majd megkérdezte:
-Nekem szóltál?
-Légyszíves szólj Chrisnek.-az utolsó szótagokat már csak sikította, mert Trixi a Crutiatust szórta rá.-
-Erre gyorsabb.-Myrtill fejest ugrott a vécébe, kisebbfajta szökőárt bocsátva a mellékhelyiségre.
Amikor eltűnt Trixi egy tébolyult hangján szólalt meg és kiabálni kezdett.
-Most miért csináltad ezt? Miért kellett ez? Ha, miért? Miért?-a végén már sírt a lány.- Én szerettelek érted? Bírtalak, mert jófej csaj vagy! De te erre...hagyjuk is. Viszont meg fogsz fizetni. Sectusempra!-mondta ki a lány a varázsigét.-
Az átok a mellkasa közepén érte a lányt, aki összerogyott a fájdalomtól. Érezte, ahogy a láthatatlan kés mély sebet szúr a húsába. Érezte, ahogy az erek elszakadnak és a forró vér végigfolyik a mellkasán és átáztatja az ingét. Érezte, hogy vízben térdel és látta maga előtt Bellatrix távolodó alakját. Nem ismerte ezt a varázslatot, nem tudta az ellenátkot, nem tudta, hogyan segíthetne magán. Érezte, ahogy a mély sebből csillapíthatatlanul folyik a vér. Egyre jobban gyengült, már csak csillagokat látott a szeme előtt, és sötétséget. Egyre jobban szűnt a külvilág, már csak érezte, hogy ő ott van és a hátán fekszik, körülötte minden vizes és valószínűleg csupa vér. Tudta, hogy ezek az utolsó percei, majd elkezdett egy nagy fényesség felé közeledni. Közben Chris hangját hallotta, de a fiú akkor már elkésett. Egy rég elfeledett álom villant a fejébe, majd izmai elernyedtek örökre.
Chris
A karjaiban tartotta a lány halott testét, körülötte minden véres volt. A padlón a víz a lány vérétől volt rózsás. Nem tudta mennyi ideig zokogott ott, nem tudta mennyi idő telt el a lány halála óta. Elrángatták a holttesttől, de ő még látni, ölelni, csókolni akarta élete egyetlen igaz szerelmét. Hiszen eddig bárkit megkapott, akit csak akart, viszont csak Lunát szerette őszintén. Most egy üres lyukat érzett a mellkasán, egy betölthetetlen lyukat. Olyan volt, mint egy robot. Gépiesen sétált a klubhelyiségéig, vetkőzött le és feküdt le az ágyába. Ágya mennyezetét nézve emlékezett vissza a Lunával együtt töltött gyönyörű hónapra. A sétákra, a nevetésekre, a szeretkezésekre, a lopott órákra a könyvtárban. Eszébe jutott minden. Az első találkozásuk a könyvtárban, amikor még nem is ismerték egymást, a lány mégis bízott benne. Aztán a amikor összejöttek és először csókolóztak. Még érezte a lány csókjának ízét, bőrének illatát; hallotta csilingelő nevetését, szeme előtt látta a lány meztelen testét. Érezte testének melegét, ahogy hozzásimul, ujjai alatt mintha még érintené a lány puha bőrét és nem akarta elhinni hogy ez már csak a múlt. Legszívesebben a lány után ment volna, de előbb még bosszút akart állni azon, aki ezt tette. Véres bosszút.
2012. április 8.
4. fejezet/II.
Trixi
Találkozott Lunával. Aki újra a ribanc kategóriába tartozik. Miért is? Hát mert biztos, hogy éjfélig tanultak Chrissel. Mondjuk azt nem tette hozzá, hogy mit. Biológiát? Abból is az utódnemzés folyamatát tanulmányozhatták. Mikor befordult a sarkon még épp hallotta, hogy elkezdenek beszélgetni. Chrissel. Jó, hogy ő is ott volt. Még csak nem is köszönt...nem volt szép tőle. De ha már így meghallotta, kicsit hallgatózik. Mennyit hazudott még neki a szöszi ribi? Ha csak barátok, átállok teljesen a világos oldalra. És hát úgy tűnik a lány részéről tényleg csak barátok. De vajon Chris? Neki is csak barát? Elég hosszasan gondolkodik...
Ekkor a lány a kilesett a sarkon és csak azt látta, hogy csókolóznak. Luna, a szőke ribanc. Csókolózik. Az Ő Chrisével. Most már nem érdekelte, hogy mik történtek ezután, bement az egyik terembe, varázslattal és hang nélkül bezárta az ajtót; lecsúszott a fal mellett, átölelte a térdeit és sírt. Nem tudta, milyen hosszú ideig, de sírt. Kisírta magából, ami bántotta. A fájdalmat, ami emésztette, a csalódás fájdalmát. Igazából nem tudta, miért csalódott. A szőke csak gyorsabb volt nála, és a fiú nem tudhatott Bellatrix szerelméről, amit már a kezdetek óta táplált Chris irányába. És az, hogy most smároltak még nem azt jelenti, hogy össze is fognak jönni...igaz, hogy elég láthatóan visszacsókolt a csaj...de az még nem számít.
Már nem sírt csak zokogott. Hallotta, hogy valaki elmegy a folyosón a terem előtt és maga előtt látta Christ távolodni. Abban a percben talpra ugrott, a bosszú "elvette az ép eszét". [egyelőre csak képletesen.] Kiábrándította magát és a másik irányba, a lány után ment. Még a Griffendél-torony előtti folyosón utolérte és elkábította. Egyenesen a második emeleti lányvécébe vitte, egy rejtekfolyosó segítségével. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, magához térítette a csajt. A zajokra előjött Hisztis Myrtill is, sajnos.
-Ti meg mit kerestek itt? Ki akarjátok nyitni a Titkok Kamráját vagy mi?
-Kussolj Myrtill!-válaszolta haragosan a fekete hajú lány.- A fasz akar egy döglött szörnyet nézegetni!
-Így...így még nem válaszoltak nekem...soha! SOHA!-azzal zokogva egy fejessel a vécébe ugrott, elárasztva a helyiséget.
-Mégis miért hoztál ide?-kérdezte csendesen Luna.-
-Azt hittem barátok vagyunk. Tudod a barátok nem másznak rá egymás pasijára. Így hát revánsot kell vennem rajtad. Crucio!- mondta a lány rideg mosollyal. Időközben elvégzett egy Disaudio-t is, hogy Myrtill ne legyen fültanúja a dolgoknak.
Luna felsikoltott a hirtelen rátörő kíntól. Mikor a lány leeresztette a pálcáját, a lány pihegve zuhant a vizes padlóra.
-Ezt mégis hogy érted? Melyik pasidra másztam rá? Ha? A másik meg...nem vagyok a barátod. A barátok keresik egymást, és nem csak addig, amíg közvetlen szükség van a másikra. Szóval le lehet szállni rólam.
-Ez igaz. Én sem tartalak annyira barátomnak. Viszont nem volt szép tőled, hogy smároltál Chrissel. Kicsit se. Addig nem fog nagyobb bántódásod esni, míg távol tartod magad tőle. Ilyen esetekben vérre megyek, értetted?
-Értettem. Viszont holt hidegen hagy a fenyegetésed, akkor is járni fogok Chrissel, ha az életembe kerül. Nála jobban nem szeretek senkit.
-Jól sejted, előbb-utóbb az életedbe fog kerülni...Én előre szóltam. Imperio! -mélyen a lány szemébe nézett- Az itt elhangzottakat senkinek sem mondod el, különben bajod esik.Világos?
-Világos.-suttogta a lány öntudatlanul.
Azzal otthagyta a kábult szőkeséget. A hálókörletéig szinte rohant, már hajnali kettő fele járt az idő. Gyorsan ágyba bújt és el is aludt gyorsan.
[következő fejezetben már nem csak egy ember lesz ^^]
Találkozott Lunával. Aki újra a ribanc kategóriába tartozik. Miért is? Hát mert biztos, hogy éjfélig tanultak Chrissel. Mondjuk azt nem tette hozzá, hogy mit. Biológiát? Abból is az utódnemzés folyamatát tanulmányozhatták. Mikor befordult a sarkon még épp hallotta, hogy elkezdenek beszélgetni. Chrissel. Jó, hogy ő is ott volt. Még csak nem is köszönt...nem volt szép tőle. De ha már így meghallotta, kicsit hallgatózik. Mennyit hazudott még neki a szöszi ribi? Ha csak barátok, átállok teljesen a világos oldalra. És hát úgy tűnik a lány részéről tényleg csak barátok. De vajon Chris? Neki is csak barát? Elég hosszasan gondolkodik...
Ekkor a lány a kilesett a sarkon és csak azt látta, hogy csókolóznak. Luna, a szőke ribanc. Csókolózik. Az Ő Chrisével. Most már nem érdekelte, hogy mik történtek ezután, bement az egyik terembe, varázslattal és hang nélkül bezárta az ajtót; lecsúszott a fal mellett, átölelte a térdeit és sírt. Nem tudta, milyen hosszú ideig, de sírt. Kisírta magából, ami bántotta. A fájdalmat, ami emésztette, a csalódás fájdalmát. Igazából nem tudta, miért csalódott. A szőke csak gyorsabb volt nála, és a fiú nem tudhatott Bellatrix szerelméről, amit már a kezdetek óta táplált Chris irányába. És az, hogy most smároltak még nem azt jelenti, hogy össze is fognak jönni...igaz, hogy elég láthatóan visszacsókolt a csaj...de az még nem számít.
Már nem sírt csak zokogott. Hallotta, hogy valaki elmegy a folyosón a terem előtt és maga előtt látta Christ távolodni. Abban a percben talpra ugrott, a bosszú "elvette az ép eszét". [egyelőre csak képletesen.] Kiábrándította magát és a másik irányba, a lány után ment. Még a Griffendél-torony előtti folyosón utolérte és elkábította. Egyenesen a második emeleti lányvécébe vitte, egy rejtekfolyosó segítségével. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, magához térítette a csajt. A zajokra előjött Hisztis Myrtill is, sajnos.
-Ti meg mit kerestek itt? Ki akarjátok nyitni a Titkok Kamráját vagy mi?
-Kussolj Myrtill!-válaszolta haragosan a fekete hajú lány.- A fasz akar egy döglött szörnyet nézegetni!
-Így...így még nem válaszoltak nekem...soha! SOHA!-azzal zokogva egy fejessel a vécébe ugrott, elárasztva a helyiséget.
-Mégis miért hoztál ide?-kérdezte csendesen Luna.-
-Azt hittem barátok vagyunk. Tudod a barátok nem másznak rá egymás pasijára. Így hát revánsot kell vennem rajtad. Crucio!- mondta a lány rideg mosollyal. Időközben elvégzett egy Disaudio-t is, hogy Myrtill ne legyen fültanúja a dolgoknak.
Luna felsikoltott a hirtelen rátörő kíntól. Mikor a lány leeresztette a pálcáját, a lány pihegve zuhant a vizes padlóra.
-Ezt mégis hogy érted? Melyik pasidra másztam rá? Ha? A másik meg...nem vagyok a barátod. A barátok keresik egymást, és nem csak addig, amíg közvetlen szükség van a másikra. Szóval le lehet szállni rólam.
-Ez igaz. Én sem tartalak annyira barátomnak. Viszont nem volt szép tőled, hogy smároltál Chrissel. Kicsit se. Addig nem fog nagyobb bántódásod esni, míg távol tartod magad tőle. Ilyen esetekben vérre megyek, értetted?
-Értettem. Viszont holt hidegen hagy a fenyegetésed, akkor is járni fogok Chrissel, ha az életembe kerül. Nála jobban nem szeretek senkit.
-Jól sejted, előbb-utóbb az életedbe fog kerülni...Én előre szóltam. Imperio! -mélyen a lány szemébe nézett- Az itt elhangzottakat senkinek sem mondod el, különben bajod esik.Világos?
-Világos.-suttogta a lány öntudatlanul.
Azzal otthagyta a kábult szőkeséget. A hálókörletéig szinte rohant, már hajnali kettő fele járt az idő. Gyorsan ágyba bújt és el is aludt gyorsan.
[következő fejezetben már nem csak egy ember lesz ^^]
2012. április 6.
4. fejezet/I.
Chris
Nem tudta mit gondoljon. Teljesen össze volt zavarodva. Eddig egy barátja sem volt, most hirtelen kettő lány barátja is lett. A hangsúly a lány-on volt. Nem tudta, mit gondoljon a két lányról, nem tudta mennyire csak barátság a részükről, illetve az ő részéről mennyire csak barátság. Lunával első látástól jóba van, Trixit megismerte már és jóba vannak. Mindkét lánnyal sokat szoktak beszélgetni. Az egyikük a két halálfalóvezér lánya, a másikuk egy vérfarkas gyermeke. Mindketten szépek. Lunának szőke haja és mélykék szeme van. Trixinek fekete haja és sötétzöld szeme. Mintha a megtestesült világos és sötét oldal lennének. Trixi a senkiföldjén áll, nem támogatja a halálfalók eszméit [már], de nem is veti meg őket; ellenben Luna teljesen a jó oldalon áll. Trixi a halálfalók között nevelkedett, az első megtanult átkai között voltak a főbenjáró átkok. Luna a "légynek sem tudna ártani". Mindketten amellett, hogy szépek okosak is. Mindkettő lányhoz húzta a szíve, viszont mintha Lunához egy hajszálnyival közelebb állt volna. Szereti, ha megnyílnak neki az emberek, ha teljesen őszinték vele, ha megbíznak benne. Nem arról van szó, hogy Trixi nem nyílt meg neki, mert ez így nem igaz. De félt a lány tőle. Nem merte elmondani neki a problémáit, és neki ez hiányzott a barátságból. Így végül is Lunával kerültek közelebbi kapcsolatba egymással, Trixivel olyan haveri szinten megállt a dolog. 2 hétre a roxmortsi kimozdulástól számítva már mintha ezeréves barátok lettek volna Lunával. Sokat sétáltak, beszélgettek, együtt írták a házikat, szinte csak együtt lehetett látni őket. Épp egy ilyen közös leckeírós estén a könyvtár egyik asztalánál ült Lunával. Már körülbelül két órája egy szót sem szóltak egymáshoz, amikor a lány hirtelen feltett egy kérdést. Hangja kissé rekedt volt a sok hallgatástól:
-És találkoztál mostanában Trixivel?-kérdezte a lány, közben valamiért egy kicsit elpirult.-
-Aznap, amikor kiengedték a gyengélkedőről. Többször láttam ebéd közbe, meg a mágiatörténet óránk együtt van, de beszélni nem beszéltünk. Talán egyszer megkérdezte, hogy milyen lett a dolgozatom és ennyi. Miért kérdezted?
-Csak mert én is akkor beszélgettem vele utoljára. Nem gondolod, hogy képmutatónak tart minket? Mármint, hogy akkor annyira mondtuk neki, hogy milyen jó barát meg a többi, most meg nem is beszélünk vele.
-Tudod, én azt megtanultam, hogy a barátság két féltől függ. Nem csak neked kell keresned a másikat. Hidd el, ha hiányoznánk neki, keresne minket. Nem mindig nekünk kell mennünk. Neki is kell valamit tenni a barátság érdekében, ha azt várja, hogy csak mi menjünk, csak mi tegyünk bármit is szimplán érdekbarát. Az érdekbarátokkal meg nem kell foglalkozni. Tenni rájuk magasról, érted?
-Értem.- azzal visszafordult az irományához és megmérte azt.- A fenébe ez még csak negyvenöt centi. Mit írjak még a Cruciatus-átokról?
-Átolvasom, várjál.-a fiú átfutotta a leírt szöveget.- A pálcamozdulatokat szépen, pontosan leírtad, viszont nem írtál arról, hogy igazán akarni kell és csak akkor sikerül. Szerintem ha ezt kifejted, meglesz az az öt centi.
Ezután nagyon több szó nem esett közöttük. Már lassan éjfél fele járt az idő, amikor minden házi feladatukkal elkészültek és elindultak lefeküdni. Ők hagyták el utolsónak a könyvtárat, igyekeztek minél kisebb zajt csapni. Egy darabon még együtt mentek, amikor léptek zaja ütötte meg a fülüket, így a lehető leghalkabban egy szobor mögé bújtak be, viszont csak úgy fértek el, hogy a lány teste vészesen a fiúénak nyomódott. A fiú magához ölelte a lány karcsú testét, ahogy ott álltak. Luna óvatosan kilesett a szobor mögül, és Trixi arcával találta szembe magát.
-Szia!-köszönt halkan a fekete hajú lány, nyilván nem vette észre a fiút.- Hogyhogy ilyen későn még fent vagy?
-Áh, csak tanultunk Chrissel a könyvtárba és nem rég végeztünk. Tényleg veled mi újság? Régen beszélgettünk.
-Semmi érdekes. Élem a magam életét. -mondta hidegen a lány.- Összejöttetek Chrissel, hogy ennyi időt együtt vagytok?
-Nem mondanám. Szimplán barátok vagyunk.
-Örülök neki.Viszont én mentem lefeküdni, késő van. Majd még beszélünk.- azzal elsietett a lány.-
Kibontakoztak az ölelésből, és Luna kilépett a folyosóra, hogy kényelmesebben elférjenek.
-Tényleg csak barátnak tartasz?-kérdezte furcsa ürességgel maga elé bámulva a fiú.
-Háát...igen.-sóhajtott a lány. Kereste a fiúval a szemkontaktust, de a fiú még mindig maga elé bámult.- És te engem?
A fiú magához ölelte a lányt, úgy mint még soha. Mélyen a szemébe nézett, majd lassan elkezdett közeledni az arcuk egymáshoz. Óvatosan csókolta meg a lányt. Először csak kíváncsian, hisz nem tudta a lány viszonozza-e. Aztán egyre határozottabban, magabiztosabban csókolta, szinte már követelőzően. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, amíg csókolóztak, de abban biztos volt, hogy élete leghosszabb perce/percei lehettek. A lány szemébe nézett, ami csak szeretetet és egy kis meglepődöttséget tükrözött. A lány szólalt meg először.
-Ez most akkor mi volt?- kérdezte akadozva a lány.-
-Nem értetted?
-Hogy őszinte legyek, nem.
-Akkor elmagyarázom még egyszer, de jól figyelj.-és ismét megcsókolta a lányt.-Most már világos?
-Azt hiszem ezt még vagy ezerszer kell elmagyaráznod!- nevetett rá a lány.-
Aztán megint csókolóztak. Csak rövid másodpercekre szakadt el az ajkuk egymástól, majd körülbelül tíz perc múlva a lány megkérdezte:
-Nem kéne elmennünk lefeküdni?
-Attól függ milyen értelembe gondoltad.
-Perverz.-mondta a lány lenézően.- Úgy gondoltam, hogy késő van és álmos vagyok.
-Akkor jó éjszakát.-válaszolta a fiú és még egy jóéjt-csókban összeforrtak ajkaik-
-Jó éjt. -válaszolta a lány és elindult a Griffendél klubhelyisége felé.-
A fiú sem maradt ott a folyosón, elindult Hollóhát-torony felé. Az egyik teremből, ami mellett elhaladt zokogás hallatszott, de nem igazán érdekelte. Ezen a napon, ebben a percben csak Luna számított. Csak az volt a fontos, hogy szereti a lányt és a lány is szereti őt. Most már összetartoznak és csak a halál fogja szétszakítani őket. Időközbe odaért a kilincs nélküli ajtóhoz, válaszolt a kérdésre és elment a szobájába aludni. Végtelenül boldog volt. És arra gondolt, hogy mindig együtt lesznek a lánnyal. A halálukig és még azon is túl. Éjszaka nagyon rossz álma volt, de ezt csak a lefekvés előtti gondolatának tulajdonította. Álmában Lunát látta vérbe fagyva és egy ismerős nevetést hallott maga mögül, de nem törődött vele.
Nem tudta mit gondoljon. Teljesen össze volt zavarodva. Eddig egy barátja sem volt, most hirtelen kettő lány barátja is lett. A hangsúly a lány-on volt. Nem tudta, mit gondoljon a két lányról, nem tudta mennyire csak barátság a részükről, illetve az ő részéről mennyire csak barátság. Lunával első látástól jóba van, Trixit megismerte már és jóba vannak. Mindkét lánnyal sokat szoktak beszélgetni. Az egyikük a két halálfalóvezér lánya, a másikuk egy vérfarkas gyermeke. Mindketten szépek. Lunának szőke haja és mélykék szeme van. Trixinek fekete haja és sötétzöld szeme. Mintha a megtestesült világos és sötét oldal lennének. Trixi a senkiföldjén áll, nem támogatja a halálfalók eszméit [már], de nem is veti meg őket; ellenben Luna teljesen a jó oldalon áll. Trixi a halálfalók között nevelkedett, az első megtanult átkai között voltak a főbenjáró átkok. Luna a "légynek sem tudna ártani". Mindketten amellett, hogy szépek okosak is. Mindkettő lányhoz húzta a szíve, viszont mintha Lunához egy hajszálnyival közelebb állt volna. Szereti, ha megnyílnak neki az emberek, ha teljesen őszinték vele, ha megbíznak benne. Nem arról van szó, hogy Trixi nem nyílt meg neki, mert ez így nem igaz. De félt a lány tőle. Nem merte elmondani neki a problémáit, és neki ez hiányzott a barátságból. Így végül is Lunával kerültek közelebbi kapcsolatba egymással, Trixivel olyan haveri szinten megállt a dolog. 2 hétre a roxmortsi kimozdulástól számítva már mintha ezeréves barátok lettek volna Lunával. Sokat sétáltak, beszélgettek, együtt írták a házikat, szinte csak együtt lehetett látni őket. Épp egy ilyen közös leckeírós estén a könyvtár egyik asztalánál ült Lunával. Már körülbelül két órája egy szót sem szóltak egymáshoz, amikor a lány hirtelen feltett egy kérdést. Hangja kissé rekedt volt a sok hallgatástól:
-És találkoztál mostanában Trixivel?-kérdezte a lány, közben valamiért egy kicsit elpirult.-
-Aznap, amikor kiengedték a gyengélkedőről. Többször láttam ebéd közbe, meg a mágiatörténet óránk együtt van, de beszélni nem beszéltünk. Talán egyszer megkérdezte, hogy milyen lett a dolgozatom és ennyi. Miért kérdezted?
-Csak mert én is akkor beszélgettem vele utoljára. Nem gondolod, hogy képmutatónak tart minket? Mármint, hogy akkor annyira mondtuk neki, hogy milyen jó barát meg a többi, most meg nem is beszélünk vele.
-Tudod, én azt megtanultam, hogy a barátság két féltől függ. Nem csak neked kell keresned a másikat. Hidd el, ha hiányoznánk neki, keresne minket. Nem mindig nekünk kell mennünk. Neki is kell valamit tenni a barátság érdekében, ha azt várja, hogy csak mi menjünk, csak mi tegyünk bármit is szimplán érdekbarát. Az érdekbarátokkal meg nem kell foglalkozni. Tenni rájuk magasról, érted?
-Értem.- azzal visszafordult az irományához és megmérte azt.- A fenébe ez még csak negyvenöt centi. Mit írjak még a Cruciatus-átokról?
-Átolvasom, várjál.-a fiú átfutotta a leírt szöveget.- A pálcamozdulatokat szépen, pontosan leírtad, viszont nem írtál arról, hogy igazán akarni kell és csak akkor sikerül. Szerintem ha ezt kifejted, meglesz az az öt centi.
Ezután nagyon több szó nem esett közöttük. Már lassan éjfél fele járt az idő, amikor minden házi feladatukkal elkészültek és elindultak lefeküdni. Ők hagyták el utolsónak a könyvtárat, igyekeztek minél kisebb zajt csapni. Egy darabon még együtt mentek, amikor léptek zaja ütötte meg a fülüket, így a lehető leghalkabban egy szobor mögé bújtak be, viszont csak úgy fértek el, hogy a lány teste vészesen a fiúénak nyomódott. A fiú magához ölelte a lány karcsú testét, ahogy ott álltak. Luna óvatosan kilesett a szobor mögül, és Trixi arcával találta szembe magát.
-Szia!-köszönt halkan a fekete hajú lány, nyilván nem vette észre a fiút.- Hogyhogy ilyen későn még fent vagy?
-Áh, csak tanultunk Chrissel a könyvtárba és nem rég végeztünk. Tényleg veled mi újság? Régen beszélgettünk.
-Semmi érdekes. Élem a magam életét. -mondta hidegen a lány.- Összejöttetek Chrissel, hogy ennyi időt együtt vagytok?
-Nem mondanám. Szimplán barátok vagyunk.
-Örülök neki.Viszont én mentem lefeküdni, késő van. Majd még beszélünk.- azzal elsietett a lány.-
Kibontakoztak az ölelésből, és Luna kilépett a folyosóra, hogy kényelmesebben elférjenek.
-Tényleg csak barátnak tartasz?-kérdezte furcsa ürességgel maga elé bámulva a fiú.
-Háát...igen.-sóhajtott a lány. Kereste a fiúval a szemkontaktust, de a fiú még mindig maga elé bámult.- És te engem?
A fiú magához ölelte a lányt, úgy mint még soha. Mélyen a szemébe nézett, majd lassan elkezdett közeledni az arcuk egymáshoz. Óvatosan csókolta meg a lányt. Először csak kíváncsian, hisz nem tudta a lány viszonozza-e. Aztán egyre határozottabban, magabiztosabban csókolta, szinte már követelőzően. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, amíg csókolóztak, de abban biztos volt, hogy élete leghosszabb perce/percei lehettek. A lány szemébe nézett, ami csak szeretetet és egy kis meglepődöttséget tükrözött. A lány szólalt meg először.
-Ez most akkor mi volt?- kérdezte akadozva a lány.-
-Nem értetted?
-Hogy őszinte legyek, nem.
-Akkor elmagyarázom még egyszer, de jól figyelj.-és ismét megcsókolta a lányt.-Most már világos?
-Azt hiszem ezt még vagy ezerszer kell elmagyaráznod!- nevetett rá a lány.-
Aztán megint csókolóztak. Csak rövid másodpercekre szakadt el az ajkuk egymástól, majd körülbelül tíz perc múlva a lány megkérdezte:
-Nem kéne elmennünk lefeküdni?
-Attól függ milyen értelembe gondoltad.
-Perverz.-mondta a lány lenézően.- Úgy gondoltam, hogy késő van és álmos vagyok.
-Akkor jó éjszakát.-válaszolta a fiú és még egy jóéjt-csókban összeforrtak ajkaik-
-Jó éjt. -válaszolta a lány és elindult a Griffendél klubhelyisége felé.-
A fiú sem maradt ott a folyosón, elindult Hollóhát-torony felé. Az egyik teremből, ami mellett elhaladt zokogás hallatszott, de nem igazán érdekelte. Ezen a napon, ebben a percben csak Luna számított. Csak az volt a fontos, hogy szereti a lányt és a lány is szereti őt. Most már összetartoznak és csak a halál fogja szétszakítani őket. Időközbe odaért a kilincs nélküli ajtóhoz, válaszolt a kérdésre és elment a szobájába aludni. Végtelenül boldog volt. És arra gondolt, hogy mindig együtt lesznek a lánnyal. A halálukig és még azon is túl. Éjszaka nagyon rossz álma volt, de ezt csak a lefekvés előtti gondolatának tulajdonította. Álmában Lunát látta vérbe fagyva és egy ismerős nevetést hallott maga mögül, de nem törődött vele.
2012. április 2.
3.fejezet/2.
[most egy rövid gondolatban lezajló monológ következik Teddytől, nem lesz nagyobb szerepe a fiúnak a történetben]
Teddy
Megilletődve állt a folyosón még mindig, pedig a lány lépései már jó ideje elhalkultak. Saját magában mindig is hősként tisztelte az apját, aki egy mindhalálig becsületes, tisztességes, a jó oldalon álló vérfarkas volt. Vérfarkas. Mindig is azt gondolta, hogy nem voltak alantas emberi szükségletei; például evés, ivás, nemi vágy. Titkon mindig is vérfarkas szeretett volna lenni, hisz nem ismerte a hátulütőit. Nem tudta, hogy ez mennyire fájdalmas dolog, hogy az emberek megvetik ezért. Ha bemutatkozott csak annyit mondtak az emberek, hogy "Tch. Vérfarkas kölyke." Pedig rajta nem látszottak a farkas-kór tünetei. Valósággal egy eszményképet romboltak le benne. Ő nem volt vérfarkas, nem örökölte a géneket. Akkor vajon a lány sem az? Az látszott rajta, hogy véla. Porcelánszín bőre enyhén ragyogott a félhomályban, aranyszőke haján megcsillantak a hold sugarai. Mélykék szemében élet látszott...Vajon a vérfarkasokat fel lehet ismerni külsőről? Vajon van valami jele? Másképp csillog a szemük vagy másképp néznek ki? Úgy tudta a keresztapjától [Harrytől], hogy édesapja egyszerű ember volt. Felesége egy metamorfmágus volt, akinek a génjeit ő is örökölte. Mást nem nagyon mondtak neki róla. "-Téged nem volt lehetősége megismerni, hiszen meghalt. Ha tudott is rólam, nem keresett. Rólam nem akart tudni, eltaszított magától. Ez egészen más. Mindig is vágytam rá, hogy legyen apám. Aztán édesanyám hallotta a csata után, hogy Remus is meghalt és többé nem beszélt róla. Mellesleg csodálom, hogy egyáltalán emlékezett rá, annyi más férfi után." Vajon tényleg nem akarta megismerni? Vagy csak nem volt rá lehetősége? Annyi más férfi után...ezt hogy érthette?
Trixi
Lement Roxmortsba, de csak 1-2 órára. Ne igazán volt kedve a sok kicsivel bajlódni, különben is a házi feladatait szándékozott elkészíteni. A napja már reggel jól kezdődött, ugyanis reggeliről kijövet az első ember, akit meglátott Chris volt. Ennek örült is, sietett volna utána, de csak volna. Ugyanis észrevette, hogy a fiú egy szőke ringyóval sétál a falu fele. Bassza meg. Sosem kedvelte a vélákat. Túlvilági szépségű ribancoknak tartotta őket, akik csak kavarni tudnak. És tessék, itt van. Már a második napon rástartolt az Ő kiszemeltjére. Ezt már csak nem nézheti el. Duzzogva ment le a pincébe, majd magához vette pénzes erszényét és elindult a falu fele. Félúton csatlakoztak hozzá a barátnői, de kiállhatatlan kedve miatt le is szakadoztak tőle. Így hát egyedül folytatta útját, egyenesen Madam Rosmerta kocsmájába. A pulthoz ment, majd a kért egy Lángnyelv-viszkit. Majd még egyet. És még egyet. Kissé már be volt csiccsentve a viszkitől, amikor nyílt a kocsmaajtó és Chris meg az a ribanc ment be.
- Baszódjon meg mindkettő!- gondolta és elhagyta az ivót. Visszafelé már érezte, hogy a fejébe száll az ital. Szédült, fájt a feje…majd egyszer csak elvesztette az eszméletét.
Fehér falak között ébredt és csak fojtott beszélgetést hallott. Hirtelen felült, de hamar megbánta, mert egyből hasogatni kezdett a feje. Az ágy nyikorgására abbamaradt a beszéd és a lány legnagyobb meglepetésére az általa annyira utált Luna szőke feje jelent meg a paraván mögött.
- Remélem jobban vagy már. Alkoholmérgezésed lehetett, ezért ájultál el. Madam Promfrey szerint hamar rendbe jössz, de a mai napot még itt kell töltened. Ja, és Christopher Light, tudod az új fiú, vele hoztunk fel a kastélyba. Azt mondta, hogy majd még benéz hozzád. Jobbulást és további szép napot!
- Remélem jobban vagy már. Alkoholmérgezésed lehetett, ezért ájultál el. Madam Promfrey szerint hamar rendbe jössz, de a mai napot még itt kell töltened. Ja, és Christopher Light, tudod az új fiú, vele hoztunk fel a kastélyba. Azt mondta, hogy majd még benéz hozzád. Jobbulást és további szép napot!
- Várj egy percet! Csak szeretném megköszönni, amit értem tettetek. A többi mardekáros hagyott volna ott elpusztulni. Igazán szép „gesztus” volt tőletek. Ja, és én Bellatrix Denem vagyok. – azzal kezet nyújtott a lánynak-
- Szívesen, ez csak természetes volt részünkről. Legalább is az én részemről. Luna la Flamand-Lupinnak hívnak. –kezet rázott Bellatrixszal.
Eztán a nap folyamán még benézett hozzá Chris is, amitől eléggé meglepődött, de örült, hogy megismerhette a fiút. Még két napig tartották bent megfigyelésen, addig mindkét napon benézett hozzá Luna is és Chris is, valamint az osztálytársnői, akik a leckét hozták. Valami furcsa melegség járta át, először érezte úgy, hogy nem érdekből vannak barátai. Lunát is sokkal jobban megkedvelte a két nap alatt, igazán megismerték egymást. A hollóhátas fiúval is megismerkedtek közelebbről. Igazán szeretné megkapni a fiút, de szerinte a fiúnak csak barát inkább. Persze, minden csak szép sorban. Lunával nem tud mit kezdeni… kezdetben fontolgatta, hogy elteszi láb alól, de már megismerte, megkedvelte… már túlságosan is. Nem lesz ez így jó…
2012. április 1.
3.fejezet/I.~ Roxmorts
Luna
Együtt töltöttek egy gyönyörű napot Chrissel Roxmortsba. Egész nap együtt járták a boltokat, kirakatokat nézegettek, sokat nevettek. Először érezte úgy, hogy egy igaz barátra lelt. Már előre megbeszélték, hogy a legközelebbi roxmorts-i napra is együtt mennek. Egyszer régen már érezte ezt az érzést. Tíz éves sem volt még, amikor először szerelmes lett. Osztálytársa volt a fiú, előtte évekig jó barátok voltak, sokat cukkolták őket egymással. Mindig egymás mellett ültek, voltak közös titkait és a többi. De határozottan érezte, hogy ez most más. Átforrósodott a teste, ha Chris ölelésére gondolt. Akkor régen azt gondolta, hogy soha többet nem lesz szerelmes, de tévedett. Most újra az lett...sajnos. Mert ép eszű ember nem szeret egy vérfarkast. Nem szerethet egy vérfarkast. Mélázása közben egy kisebb csoport elsőéves zajongására kapta fel a fejét. Ahogy látszott, egy mardekáros banda egy griffendéles fiút cukkolt.
-Hé, Lupin! Most nincs itt az apád, hogy megvédjen, mi?- kérdezte gúnyos röhögések közepette egy tejfölszőke hajú fiú.
Már csak a névrokonság miatt is egyre figyelmesebben hallgatta a beszélgetést, vagyis inkább szóváltást, de a Lupin-fiú apjáról nem esett több szó. A mardekárosok beszéde egyre keményebb és csúnyább lett, mígnem a lány befordult a sarkon és egyenesen a szóváltókhoz sétált. Majd lassan és tagoltan elkezdett beszélni hozzájuk:
-Először is tilosban jártok, ami büntetőmunkát jelent. Másodszor egy gyengébbet bántotok, túlerőben. Dupla büntetőmunka. Csúnya szavakat és még átkokat is használtatok. Tripla büntető munka. Akarjátok, hogy jelentsem az esetet valakinek?
-Nem.-felelték a megilletődött mardekárosok kórusban.
-Akkor háromig számolok és elkotródtok innen. Még egy ilyen eset és az igazgató irodába viszlek titeket! 3...2...-végig se kellett mondania, a banda eltűnt.
Csak a megszeppent fiúcska állt ott, szeméből potyogtak a könnyek.
-Na, ne sírj!- kezdte vígasztalni a fiút.- Majd tanítok egy-két módszert, amivel megvédheted magad tőlük.-azzal kedvesen rámosolygott az elsőévesre.
-Kö...köszönöm.-motyogta.- Még senki sem védett meg tőlük.
-És mond csak...mi a neved?
-Teddy Remus Lupin.
-Na hát, én is Lupin vagyok...És Remus Lupinnak hívták az apám.
-Ezek szerint...apu...megcsalta...anyut?-szipogta a fiú.-
-Nem hiszem. Én 16 éves vagyok, te pedig 11. Öt év alatt sok minden változik, új embereket ismerünk meg. Én sosem ismertem édesapámat. Talán nem is tudott rólam. -a lány elcsendesedett. Szemét könnyek lepték el, elfordította a fiúról a tekintetét és visszapislogta azokat.-
-Én sem ismerhettem meg őt. A roxforti csata idején még fél éves sem voltam.
-Az más, öcsi.-mondta kedveskedően.-Téged nem volt lehetősége megismerni, hiszen meghalt. Ha tudott is rólam, nem keresett. Rólam nem akart tudni, eltaszított magától. Ez egészen más. Mindig is vágytam rá, hogy legyen apám. Aztán édesanyám hallotta a csata után, hogy Remus is meghalt és többé nem beszélt róla. Mellesleg csodálom, hogy egyáltalán emlékezett rá, annyi más férfi után. De most menjünk lefeküdni, mert takarodó után vagyunk. Nem szeretném, hogy miattam kapj bűntetőmunkát. Majd még beszélünk. Jó éjszakát, tesó.-nevetett rá a fiúra, azzal elindult a Hollóhát klubhelyisége felé.-
Együtt töltöttek egy gyönyörű napot Chrissel Roxmortsba. Egész nap együtt járták a boltokat, kirakatokat nézegettek, sokat nevettek. Először érezte úgy, hogy egy igaz barátra lelt. Már előre megbeszélték, hogy a legközelebbi roxmorts-i napra is együtt mennek. Egyszer régen már érezte ezt az érzést. Tíz éves sem volt még, amikor először szerelmes lett. Osztálytársa volt a fiú, előtte évekig jó barátok voltak, sokat cukkolták őket egymással. Mindig egymás mellett ültek, voltak közös titkait és a többi. De határozottan érezte, hogy ez most más. Átforrósodott a teste, ha Chris ölelésére gondolt. Akkor régen azt gondolta, hogy soha többet nem lesz szerelmes, de tévedett. Most újra az lett...sajnos. Mert ép eszű ember nem szeret egy vérfarkast. Nem szerethet egy vérfarkast. Mélázása közben egy kisebb csoport elsőéves zajongására kapta fel a fejét. Ahogy látszott, egy mardekáros banda egy griffendéles fiút cukkolt.
-Hé, Lupin! Most nincs itt az apád, hogy megvédjen, mi?- kérdezte gúnyos röhögések közepette egy tejfölszőke hajú fiú.
Már csak a névrokonság miatt is egyre figyelmesebben hallgatta a beszélgetést, vagyis inkább szóváltást, de a Lupin-fiú apjáról nem esett több szó. A mardekárosok beszéde egyre keményebb és csúnyább lett, mígnem a lány befordult a sarkon és egyenesen a szóváltókhoz sétált. Majd lassan és tagoltan elkezdett beszélni hozzájuk:
-Először is tilosban jártok, ami büntetőmunkát jelent. Másodszor egy gyengébbet bántotok, túlerőben. Dupla büntetőmunka. Csúnya szavakat és még átkokat is használtatok. Tripla büntető munka. Akarjátok, hogy jelentsem az esetet valakinek?
-Nem.-felelték a megilletődött mardekárosok kórusban.
-Akkor háromig számolok és elkotródtok innen. Még egy ilyen eset és az igazgató irodába viszlek titeket! 3...2...-végig se kellett mondania, a banda eltűnt.
Csak a megszeppent fiúcska állt ott, szeméből potyogtak a könnyek.
-Na, ne sírj!- kezdte vígasztalni a fiút.- Majd tanítok egy-két módszert, amivel megvédheted magad tőlük.-azzal kedvesen rámosolygott az elsőévesre.
-Kö...köszönöm.-motyogta.- Még senki sem védett meg tőlük.
-És mond csak...mi a neved?
-Teddy Remus Lupin.
-Na hát, én is Lupin vagyok...És Remus Lupinnak hívták az apám.
-Ezek szerint...apu...megcsalta...anyut?-szipogta a fiú.-
-Nem hiszem. Én 16 éves vagyok, te pedig 11. Öt év alatt sok minden változik, új embereket ismerünk meg. Én sosem ismertem édesapámat. Talán nem is tudott rólam. -a lány elcsendesedett. Szemét könnyek lepték el, elfordította a fiúról a tekintetét és visszapislogta azokat.-
-Én sem ismerhettem meg őt. A roxforti csata idején még fél éves sem voltam.
-Az más, öcsi.-mondta kedveskedően.-Téged nem volt lehetősége megismerni, hiszen meghalt. Ha tudott is rólam, nem keresett. Rólam nem akart tudni, eltaszított magától. Ez egészen más. Mindig is vágytam rá, hogy legyen apám. Aztán édesanyám hallotta a csata után, hogy Remus is meghalt és többé nem beszélt róla. Mellesleg csodálom, hogy egyáltalán emlékezett rá, annyi más férfi után. De most menjünk lefeküdni, mert takarodó után vagyunk. Nem szeretném, hogy miattam kapj bűntetőmunkát. Majd még beszélünk. Jó éjszakát, tesó.-nevetett rá a fiúra, azzal elindult a Hollóhát klubhelyisége felé.-
2. fejezet~Első találkozás
-ugyan abban az időben-
Bellatrix Denem, a fekete hajú, zöld szemű lány a tó partján ült barátnői körében, amikor meglátták az új gyereket. Mert gyereknek gondolta, az biztos. -Kis 13 éves kölyök, maximum 14 lehet. Minek vesznek fel a tanév során újakat? És egyáltalán...mugli ruhába jön. Tuti, hogy nem aranyvérű. Tch.-mondta gondolatban. Közben egyik barátnője megszólalt:
-Hé, Trixi! Láttad az új srácot? Tuti valami pénzes apuci kicsi fia! Azt mondta az egyik srác, hogy Ferrarival hozták a kapuig.
-Azta. Nagyon izgis. Tuti valami véráruló kicsi fia, aki egy nagy balf.sz.-mondta kedvetlenül a lány. Kihúzta lábát a tó hűvös vízéből, pálcája segítségével megszárította majd visszahúzta a cipőjét.- Sétálok egyet egyedül.-közölte a lányokkal, majd elindult a park másik felébe.
Sokáig sétált egymagában, miközben az aranyvér-mániájáról és a fiúról gondolkodott. Egészen elbizonytalanodott magában. Ha egy félvérrel vagy egy sárvérűvel jönne össze a halott anyja és a halott apja "nevét" sértené meg. Viszont első látásra szerelmes lett a fiúba...nem hagyhatja csak így. Leült az egyik öreg tölgyfa tövébe és szinte zokogott. Nem tudta elrendezni magában az érzést, elvégre először volt szerelmes. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy fázik. Nem tudta mennyi az idő, de gondolta, hogy már közeleg a vacsoraidő. Ekkor megkondult az étkezést jelző harang és elindult a nagyterem felé. Gondolataiba merülve huppant le Melissa nevű barátnője mellé, szedett az ételből, majd nekiállt falatozni. Ekkor bukkant fel a nagyterem ajtajában a délután látott barna hajú fiú. Észrevette, hogy hollóhátas talár van rajta, majd megdöbbenésére, hogy egy szőke griffendéles ribanccal beszélget. Végig a fiú után nézett, ahogy az helyet foglalt. Egyszer csak Melissa könyökét érezte a bordái között.
-Csak nem megtetszett a mugli okoska, Trixi?-kérdezte gúnyos kacagással a lány.-
-Mi? Dehogy is! Nekem? Egy sárvérű? Ugyan már...-görcsösen felnevetett és legyintett egyet.
A másik lány ennek ellenére továbbra is vizslatva nézett barátnőjére, majd befejezte a vacsoráját. Amikor végeztek, elhagyták a nagytermet és lementek a hálókörletükbe.
Chris
A könyvtárban lezajlott jeleneteken kattogott egész hátralevő este. Tudta, hogy Luna megbízik benne, és azt is, hogy rajta kívül nem sok emberben. Meg tudta érteni a lány zárkózottságát, csak azt nem értette, hogy miért nyílt meg neki ilyen hamar. Nem tudta, hogy csak igaz barátságot, vagy mást is várhat a lánytól. Amikor a szemébe nézett; a gyönyörű, tiszta kék szempárba, látott benne félelmet, barátságosságot, szeretetet, bizonytalanságot. De nem tudta, hogy a szeretet csak baráti vagy több. Nem akart ajtóstul a házba rontani, így hát nem fogja megkérdezni a lánytól. Még nem. Ő maga tudta, hogy szimpátiát érez a lány iránt, szeretetet és talán egy kis szerelmet is. Kíváncsian várja, mit hoz a másnap. Szeretne találkozni a lánnyal a faluban. Jó érzés lenne.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal nyomta el az álom aznap éjjel. Érezte, sőt biztosan tudta, hogy életének előző szakasza lezárult. A Durmstrangban elszenvedett dolgok után, már csak jobb lehet. Onnan az állítólagos barátai miatt rúgták ki, mert mindig a dolgok közepében hagyták vagy szimplán ráfogták. Sok csalódás érte ott, sokat szenvedett. De már egy másik, egy jobb helyen van.
Amikor felébredt reggel már besütött az ablakon a nap. Nagyot nyújtózott, majd csendben kiment a mosdóba. Amilyen halkan csak tudott lezuhanyozott és elvégezte a szokásos reggeli dolgokat. Mikor törülközőben kilépett a fürdő ajtaján már az összes szobatársa fent volt. Így hát bajosan, de ágyához sétált (közbe vagy 3 párnát kapott különböző testrészeire) és felöltözött. Kirázta a hajából a tollpihéket majd ujjaival átfésülte a haját.
-Jó reggelt!-köszönt a többi ötödévesnek- Ki jön Roxmortsba?
Mindegyikőjük nemet bólintott, amitől kissé elszomorodott. Leslattyogott a nagyterembe, megreggelizett és a bejárati csarnokon át elhagyta a kastélyt. A parkban észrevette Lunát, így hát odament a lányhoz.
-Szép reggelt! Jössz Roxsmortsba...-majd halkan hozzátette-velem?
-Jó reggelt neked is. Hát, ha gondolod, felőlem mehetünk.
-Akkor indulhatunk.
Azzal a kis falu felé vették útjukat. Végigjárták az összes boltot, vásárolgattak is, sokat nevette együtt.
Bellatrix Denem, a fekete hajú, zöld szemű lány a tó partján ült barátnői körében, amikor meglátták az új gyereket. Mert gyereknek gondolta, az biztos. -Kis 13 éves kölyök, maximum 14 lehet. Minek vesznek fel a tanév során újakat? És egyáltalán...mugli ruhába jön. Tuti, hogy nem aranyvérű. Tch.-mondta gondolatban. Közben egyik barátnője megszólalt:
-Hé, Trixi! Láttad az új srácot? Tuti valami pénzes apuci kicsi fia! Azt mondta az egyik srác, hogy Ferrarival hozták a kapuig.
-Azta. Nagyon izgis. Tuti valami véráruló kicsi fia, aki egy nagy balf.sz.-mondta kedvetlenül a lány. Kihúzta lábát a tó hűvös vízéből, pálcája segítségével megszárította majd visszahúzta a cipőjét.- Sétálok egyet egyedül.-közölte a lányokkal, majd elindult a park másik felébe.
Sokáig sétált egymagában, miközben az aranyvér-mániájáról és a fiúról gondolkodott. Egészen elbizonytalanodott magában. Ha egy félvérrel vagy egy sárvérűvel jönne össze a halott anyja és a halott apja "nevét" sértené meg. Viszont első látásra szerelmes lett a fiúba...nem hagyhatja csak így. Leült az egyik öreg tölgyfa tövébe és szinte zokogott. Nem tudta elrendezni magában az érzést, elvégre először volt szerelmes. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy fázik. Nem tudta mennyi az idő, de gondolta, hogy már közeleg a vacsoraidő. Ekkor megkondult az étkezést jelző harang és elindult a nagyterem felé. Gondolataiba merülve huppant le Melissa nevű barátnője mellé, szedett az ételből, majd nekiállt falatozni. Ekkor bukkant fel a nagyterem ajtajában a délután látott barna hajú fiú. Észrevette, hogy hollóhátas talár van rajta, majd megdöbbenésére, hogy egy szőke griffendéles ribanccal beszélget. Végig a fiú után nézett, ahogy az helyet foglalt. Egyszer csak Melissa könyökét érezte a bordái között.
-Csak nem megtetszett a mugli okoska, Trixi?-kérdezte gúnyos kacagással a lány.-
-Mi? Dehogy is! Nekem? Egy sárvérű? Ugyan már...-görcsösen felnevetett és legyintett egyet.
A másik lány ennek ellenére továbbra is vizslatva nézett barátnőjére, majd befejezte a vacsoráját. Amikor végeztek, elhagyták a nagytermet és lementek a hálókörletükbe.
Chris
A könyvtárban lezajlott jeleneteken kattogott egész hátralevő este. Tudta, hogy Luna megbízik benne, és azt is, hogy rajta kívül nem sok emberben. Meg tudta érteni a lány zárkózottságát, csak azt nem értette, hogy miért nyílt meg neki ilyen hamar. Nem tudta, hogy csak igaz barátságot, vagy mást is várhat a lánytól. Amikor a szemébe nézett; a gyönyörű, tiszta kék szempárba, látott benne félelmet, barátságosságot, szeretetet, bizonytalanságot. De nem tudta, hogy a szeretet csak baráti vagy több. Nem akart ajtóstul a házba rontani, így hát nem fogja megkérdezni a lánytól. Még nem. Ő maga tudta, hogy szimpátiát érez a lány iránt, szeretetet és talán egy kis szerelmet is. Kíváncsian várja, mit hoz a másnap. Szeretne találkozni a lánnyal a faluban. Jó érzés lenne.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal nyomta el az álom aznap éjjel. Érezte, sőt biztosan tudta, hogy életének előző szakasza lezárult. A Durmstrangban elszenvedett dolgok után, már csak jobb lehet. Onnan az állítólagos barátai miatt rúgták ki, mert mindig a dolgok közepében hagyták vagy szimplán ráfogták. Sok csalódás érte ott, sokat szenvedett. De már egy másik, egy jobb helyen van.
Amikor felébredt reggel már besütött az ablakon a nap. Nagyot nyújtózott, majd csendben kiment a mosdóba. Amilyen halkan csak tudott lezuhanyozott és elvégezte a szokásos reggeli dolgokat. Mikor törülközőben kilépett a fürdő ajtaján már az összes szobatársa fent volt. Így hát bajosan, de ágyához sétált (közbe vagy 3 párnát kapott különböző testrészeire) és felöltözött. Kirázta a hajából a tollpihéket majd ujjaival átfésülte a haját.
-Jó reggelt!-köszönt a többi ötödévesnek- Ki jön Roxmortsba?
Mindegyikőjük nemet bólintott, amitől kissé elszomorodott. Leslattyogott a nagyterembe, megreggelizett és a bejárati csarnokon át elhagyta a kastélyt. A parkban észrevette Lunát, így hát odament a lányhoz.
-Szép reggelt! Jössz Roxsmortsba...-majd halkan hozzátette-velem?
-Jó reggelt neked is. Hát, ha gondolod, felőlem mehetünk.
-Akkor indulhatunk.
Azzal a kis falu felé vették útjukat. Végigjárták az összes boltot, vásárolgattak is, sokat nevette együtt.
1. fejezet~Érkezés
Chris
Meleg fénnyel sütött a márciusi nap a Roxfort kertjében. Sok diák kimerészkedett már az udvarra ez évben először. A legbátrabbak már lábukat a tóba lógatva adták át magukat önfeledt szórakozásnak. Kisebb feltűnést keltett csak a barna hajú fiú, aki most érkezett, csomagokkal megpakolva. Az ódon kastély felé vette útját, csak néhány pillantást vetett az őt bámuló tömegre. Egyenesen McGalagony professzor felé vitte útja. Az igazgatói irodában megbeszélték a részleteket, megtörtént a beosztás, megkapta az órarendjét és elkísérték a hálókörletébe.
-...és vigyázzon magára, Light. Nem akarok rosszat hallani magáról. Flitwick professzor és jómagam is magán tartjuk a szemünket. Most pedig további szép napot kívánok!-ezzel elköszönt a Hollóhát ház klubhelyiségét rejtő ajtó előtt a professzornő és az udvar fele indult.
Az ajtó kilincsének a helyén egy sas dugta ki a fejét és feltette a kérdést: "Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?"
-A körnek nincs kezdete.-válaszolta Chris, és az ajtó kinyílt. Körbenézett a tágas, kerek teremben, majd a szobája felé vette az irányt. Alig lézengett ember a klubhelyiségben: mindenki az udvaron volt péntek délután lévén. Megnézte a hirdetőtáblán lévő kiírásokat: hoppanálás tanfolyam, a következő kviddicsmeccs időpontja...és a következő roxsmorts-i nap időpontja, ami pont szombatra esett. "Az kitűnő idő lesz az ismerkedésre!"-gondolta magában. Lepakolta az ágya mellett a dolgait, átöltözött mugli ruháról iskolai egyenruhába és a könyvtárba vette az irányt. Az igazgatónőtől megtudta, hogy melyik tantárgyból hol tartanak és volt egy-két dolog amit ők még nem vettek és szerette volna bepótolni. Nem akart lemaradni és esetleg rossz jegyeket szerezni, pont az RBF vizsgák előtt. Amikor leért a könyvtárba Madam Cwikker elég furcsa arccal nézett rá és megállította a fiút.
-Ki vagy te?- kérdezte gyanakvó arccal.- Nem láttalak még itt.
-Meglehet,- válaszolta a fiú tisztességtudóan- ma érkeztem. Új diák vagyok.
Azzal ment tovább a könyvtár könyvespolcrengetege felé. Kikereste a számára fontos könyveket, majd egy asztalhoz ment, lepakolt és a fotelbe süppedve elmélyült az olvasásban. Sok idő eltelte után, -a fiú szinte óráknak érezte- lépteket hallott közeledni, mire felpillantott olvasmányából. Egy hosszú szőke hajú lányt látott közeledni, griffendéles volt. A lány befordult az egyik sorba, majd kis idő elteltével visszatért. A fiú elé állt, majd reménykedve és kissé vörös arccal megkérdezte:
-Leülhetek hozzád?
-Persze, foglalj csak helyet.- néhány könyvet arrébb pakolt a fiú, hogy a lány is elférjen.- Én Chris vagyok. Hogyhogy a könyvtárban tanulsz és nem az udvaron töltöd az időt a barátaiddal?
-Luna. Hát tudod...nem igazán vannak barátaim. Egyedül meg nem olyan élvezetes sétálni, akármennyire is van szép idő. De ugyanezt én is kérdezhetném tőled.
-Még csak ma érkeztem a Durmstrangból és még pár dolgot be kell pótolnom. És amúgy meg nem értem az embereket. Miért nem barátkoznak egy ilyen kedves lánnyal?
-Hát tudod ez hosszú történet. Édesanyám véla volt, ezzel még nem is lenne probléma. Viszont édesapám...tőle örököltem olyan géneket, amik miatt nem szívesen barátkoznak velem az emberek, akik tudnak róla.
Luna
Kíváncsian figyelte a fiú reakcióját. Nem akarta már ismeretségük első napján elmondani neki, hogy ő javarészt szörnyeteg...hogy apjától örökölte a farkas géneket...hogy minden teliholdkor emberevő szörnyeteggé változik és Isten irgalmazzon annak, akivel ilyenkor találkozik. Még nem ölt meg embert...mesékből hallotta, hogy apja a Szellemszállásra járt olyankor és ő is ezt teszi teliholdkor. Kissé elmerült a gondolataiban, így fájdalmasan csattantak a barna hajú fiú szavai:
-Attól te még nem édesapád vagy. Neked semmi közöd ahhoz, amit ő tett vagy ami ő volt. Igazán megbecsülhetnének az emberek...
-Nagyon is közöm van ahhoz, ami...ami édesapám volt...mert én is...én is félig az vagyok ami ő.-már a sírás határán volt a lány, de igyekezett visszapislogni a könnyeit.-
-Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Ha nem szeretnél beszélni róla, nem kell.- nézett rá a fiú végtelen kedvességgel a szemében.
A lány nem tudta mit csinál és miért csinálja. A lábai és a karjai magától mozogtak. Odament a fiúhoz és megöleltem, majd szabad utat engedett könnyeinek és csendesen zokogni kezdett. Érezte, hogy a fiú nem löki el magától, sőt az ölébe húzza és lassan ringatni kezdi. Hosszú ideig ültek így szótlanul, míg a lány lenyugodott és már nem sírt. A fiú pedig csak ölelte tovább a lányt. Luna nem tudta, miért tette ezt, de érezte, hogy megbízhat a másikban és talán a fiú át is érzi, amit érez. Megnyugtató volt a közelsége. A sok hallgatástól rekedtes hanggal szólalt meg:
-Bocsáss meg az előbbiért. Nem tudom mi ütött belém, nem szoktam sírni, főleg nem olyan ember előtt, akit még alig ismerek.
-Semmi baj. Most gondolom megkönnyebbültél egy kicsit. De majd ha érzel magadba elég erőt elmondod, hogy miért bántanak?- mondta a fiú, a vége felé már szinte suttogva. Közben végig a lány szemébe nézett.
-Hallottál már Remus Lupinról?-kérdezte bizonytalanul a lány.- Vagyis gondolom nem...-tette hozzá gyorsan a fiú kérdő tekintetére- A roxforti csatában halt meg, a jó oldalon szolgált. Fenrir Graybeck-ről viszont biztos hallottál.
-Róla igen. Megölte az öcsémet és a bátyámat. Ellene küzdött apád?
-Őszinte részvétem. Nem küzdött ellene, kémkedett.
-Nem bukott le? Egy ember a vérfarkasok között...
-Ő is az volt. Ezért utálnak annyian. Már a nevem miatt is...ha meghallják, hogy Lupin már undorral néznek rám. Az előítéletek miatt.
-De én nem ítéllek el. Nem tehetsz róla és ellene sem semmit. Inkább segíteni kéne neked, nem ellened fordulni a többieknek.
Ahogy végigmondta a mondatot, megszólalt a vacsorát jelző harang. Visszapakolták a levett könyveket a helyükre, majd elmentek a Madam Cwikker előtt, félhangosan köszöntek neki, és elindultak a nagyterem felé. A terem bejárata előtt elköszöntek egymástól majd ki-ki a maga asztala felé vette az irányt.
A lány este csak nagyon nehezen tudott elaludni, sokáig jártak a fejében a fiú szavai. Valahogy első látásra megkedvelte a fiút. Álmában saját magát látta, ahogy egy fekete hajú lány átkától a földre roskad és Hisztis Mirtill kiáltozik felette, de lésőbb nem tulajdonított ennek az álomnak jelentőséget.
Meleg fénnyel sütött a márciusi nap a Roxfort kertjében. Sok diák kimerészkedett már az udvarra ez évben először. A legbátrabbak már lábukat a tóba lógatva adták át magukat önfeledt szórakozásnak. Kisebb feltűnést keltett csak a barna hajú fiú, aki most érkezett, csomagokkal megpakolva. Az ódon kastély felé vette útját, csak néhány pillantást vetett az őt bámuló tömegre. Egyenesen McGalagony professzor felé vitte útja. Az igazgatói irodában megbeszélték a részleteket, megtörtént a beosztás, megkapta az órarendjét és elkísérték a hálókörletébe.
-...és vigyázzon magára, Light. Nem akarok rosszat hallani magáról. Flitwick professzor és jómagam is magán tartjuk a szemünket. Most pedig további szép napot kívánok!-ezzel elköszönt a Hollóhát ház klubhelyiségét rejtő ajtó előtt a professzornő és az udvar fele indult.
Az ajtó kilincsének a helyén egy sas dugta ki a fejét és feltette a kérdést: "Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?"
-A körnek nincs kezdete.-válaszolta Chris, és az ajtó kinyílt. Körbenézett a tágas, kerek teremben, majd a szobája felé vette az irányt. Alig lézengett ember a klubhelyiségben: mindenki az udvaron volt péntek délután lévén. Megnézte a hirdetőtáblán lévő kiírásokat: hoppanálás tanfolyam, a következő kviddicsmeccs időpontja...és a következő roxsmorts-i nap időpontja, ami pont szombatra esett. "Az kitűnő idő lesz az ismerkedésre!"-gondolta magában. Lepakolta az ágya mellett a dolgait, átöltözött mugli ruháról iskolai egyenruhába és a könyvtárba vette az irányt. Az igazgatónőtől megtudta, hogy melyik tantárgyból hol tartanak és volt egy-két dolog amit ők még nem vettek és szerette volna bepótolni. Nem akart lemaradni és esetleg rossz jegyeket szerezni, pont az RBF vizsgák előtt. Amikor leért a könyvtárba Madam Cwikker elég furcsa arccal nézett rá és megállította a fiút.
-Ki vagy te?- kérdezte gyanakvó arccal.- Nem láttalak még itt.
-Meglehet,- válaszolta a fiú tisztességtudóan- ma érkeztem. Új diák vagyok.
Azzal ment tovább a könyvtár könyvespolcrengetege felé. Kikereste a számára fontos könyveket, majd egy asztalhoz ment, lepakolt és a fotelbe süppedve elmélyült az olvasásban. Sok idő eltelte után, -a fiú szinte óráknak érezte- lépteket hallott közeledni, mire felpillantott olvasmányából. Egy hosszú szőke hajú lányt látott közeledni, griffendéles volt. A lány befordult az egyik sorba, majd kis idő elteltével visszatért. A fiú elé állt, majd reménykedve és kissé vörös arccal megkérdezte:
-Leülhetek hozzád?
-Persze, foglalj csak helyet.- néhány könyvet arrébb pakolt a fiú, hogy a lány is elférjen.- Én Chris vagyok. Hogyhogy a könyvtárban tanulsz és nem az udvaron töltöd az időt a barátaiddal?
-Luna. Hát tudod...nem igazán vannak barátaim. Egyedül meg nem olyan élvezetes sétálni, akármennyire is van szép idő. De ugyanezt én is kérdezhetném tőled.
-Még csak ma érkeztem a Durmstrangból és még pár dolgot be kell pótolnom. És amúgy meg nem értem az embereket. Miért nem barátkoznak egy ilyen kedves lánnyal?
-Hát tudod ez hosszú történet. Édesanyám véla volt, ezzel még nem is lenne probléma. Viszont édesapám...tőle örököltem olyan géneket, amik miatt nem szívesen barátkoznak velem az emberek, akik tudnak róla.
Luna
Kíváncsian figyelte a fiú reakcióját. Nem akarta már ismeretségük első napján elmondani neki, hogy ő javarészt szörnyeteg...hogy apjától örökölte a farkas géneket...hogy minden teliholdkor emberevő szörnyeteggé változik és Isten irgalmazzon annak, akivel ilyenkor találkozik. Még nem ölt meg embert...mesékből hallotta, hogy apja a Szellemszállásra járt olyankor és ő is ezt teszi teliholdkor. Kissé elmerült a gondolataiban, így fájdalmasan csattantak a barna hajú fiú szavai:
-Attól te még nem édesapád vagy. Neked semmi közöd ahhoz, amit ő tett vagy ami ő volt. Igazán megbecsülhetnének az emberek...
-Nagyon is közöm van ahhoz, ami...ami édesapám volt...mert én is...én is félig az vagyok ami ő.-már a sírás határán volt a lány, de igyekezett visszapislogni a könnyeit.-
-Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Ha nem szeretnél beszélni róla, nem kell.- nézett rá a fiú végtelen kedvességgel a szemében.
A lány nem tudta mit csinál és miért csinálja. A lábai és a karjai magától mozogtak. Odament a fiúhoz és megöleltem, majd szabad utat engedett könnyeinek és csendesen zokogni kezdett. Érezte, hogy a fiú nem löki el magától, sőt az ölébe húzza és lassan ringatni kezdi. Hosszú ideig ültek így szótlanul, míg a lány lenyugodott és már nem sírt. A fiú pedig csak ölelte tovább a lányt. Luna nem tudta, miért tette ezt, de érezte, hogy megbízhat a másikban és talán a fiú át is érzi, amit érez. Megnyugtató volt a közelsége. A sok hallgatástól rekedtes hanggal szólalt meg:
-Bocsáss meg az előbbiért. Nem tudom mi ütött belém, nem szoktam sírni, főleg nem olyan ember előtt, akit még alig ismerek.
-Semmi baj. Most gondolom megkönnyebbültél egy kicsit. De majd ha érzel magadba elég erőt elmondod, hogy miért bántanak?- mondta a fiú, a vége felé már szinte suttogva. Közben végig a lány szemébe nézett.
-Hallottál már Remus Lupinról?-kérdezte bizonytalanul a lány.- Vagyis gondolom nem...-tette hozzá gyorsan a fiú kérdő tekintetére- A roxforti csatában halt meg, a jó oldalon szolgált. Fenrir Graybeck-ről viszont biztos hallottál.
-Róla igen. Megölte az öcsémet és a bátyámat. Ellene küzdött apád?
-Őszinte részvétem. Nem küzdött ellene, kémkedett.
-Nem bukott le? Egy ember a vérfarkasok között...
-Ő is az volt. Ezért utálnak annyian. Már a nevem miatt is...ha meghallják, hogy Lupin már undorral néznek rám. Az előítéletek miatt.
-De én nem ítéllek el. Nem tehetsz róla és ellene sem semmit. Inkább segíteni kéne neked, nem ellened fordulni a többieknek.
Ahogy végigmondta a mondatot, megszólalt a vacsorát jelző harang. Visszapakolták a levett könyveket a helyükre, majd elmentek a Madam Cwikker előtt, félhangosan köszöntek neki, és elindultak a nagyterem felé. A terem bejárata előtt elköszöntek egymástól majd ki-ki a maga asztala felé vette az irányt.
A lány este csak nagyon nehezen tudott elaludni, sokáig jártak a fejében a fiú szavai. Valahogy első látásra megkedvelte a fiút. Álmában saját magát látta, ahogy egy fekete hajú lány átkától a földre roskad és Hisztis Mirtill kiáltozik felette, de lésőbb nem tulajdonított ennek az álomnak jelentőséget.
Bemutatkozás
Eljött az idő, hogy elkezdjek ficit írni, és most még ichletem is van. Szerelemtől elkezdve csalásig minden lesz itt. ^^
Első körben bemutatom a főszereplőket.
Teddy Remus Lupin: Ő Remus Lupin és Nymphadora Tonks fia, Harry keresztfia. J.K. Rowling által alkotott karakter. A cselekmény kezdetén 12 éves.Metamorfmágus, griffendéles.
Luna la-Flamand Lupin: Remus Lupin és egy véla lánya, vérfarkas és véla génjei is látszanak rajta. A cselekmény idején 16 éves, nem ismeri Teddyt. Saját karakter, griffendéles.
Bellatrix Denem: Bellatrix Lestrange és Voldemort lánya, ízig-vérig halálfaló, csak az aranyvérűeket ismeri el. 16 éves a csekekmény kezdetén. Természetesen mardekáros, saját karakter.
Christopher Light: ő csak kitalált karakter, nincsenek az eredeti történetben megnevezett felmenői. A hollóhát ügyeletes okos rosszfiúja. 16 éves a történet kezdetekor.
Lily Luna Potter: 11 éves a történetbe, igaz hogy nincsen nagyobb szerepe, de ő mégis csak az eredeti történet szereplője is. Griffendéles.
Rose Weasley: 15 éves a történetben, eredeti sztoriban is benne van. Később lehet, hogy nagy szerepe lesz. Griffendéles.
Rövid tartalom:
Chris Light a jóképű és okos fiú a Durmstrang Akadémiáról kerül a Roxfort falai közé. Éltanuló, sok mindenhez ért, mégis csendes és félénk fiú. Szinte észre sem vették, hogy elment a Durmstrangból, a Roxfortban viszont nagy felfordulást kelt és nem csak az iskola életében. McGalagony professzor irodájában külön osztotta a Teszlek Süveg a Hollóhát házba. Évvesztes lévén ötödéves, az RBF vizsgáira készül, kviddicsezik, közben a lányokkal is meggyűlik a baja. Még maga sem tudja, mire vállalkozott, amikor a Roxfort falai közé jött...
Első körben bemutatom a főszereplőket.
Teddy Remus Lupin: Ő Remus Lupin és Nymphadora Tonks fia, Harry keresztfia. J.K. Rowling által alkotott karakter. A cselekmény kezdetén 12 éves.Metamorfmágus, griffendéles.
Luna la-Flamand Lupin: Remus Lupin és egy véla lánya, vérfarkas és véla génjei is látszanak rajta. A cselekmény idején 16 éves, nem ismeri Teddyt. Saját karakter, griffendéles.
Bellatrix Denem: Bellatrix Lestrange és Voldemort lánya, ízig-vérig halálfaló, csak az aranyvérűeket ismeri el. 16 éves a csekekmény kezdetén. Természetesen mardekáros, saját karakter.
Christopher Light: ő csak kitalált karakter, nincsenek az eredeti történetben megnevezett felmenői. A hollóhát ügyeletes okos rosszfiúja. 16 éves a történet kezdetekor.
Lily Luna Potter: 11 éves a történetbe, igaz hogy nincsen nagyobb szerepe, de ő mégis csak az eredeti történet szereplője is. Griffendéles.
Rose Weasley: 15 éves a történetben, eredeti sztoriban is benne van. Később lehet, hogy nagy szerepe lesz. Griffendéles.
Rövid tartalom:
Chris Light a jóképű és okos fiú a Durmstrang Akadémiáról kerül a Roxfort falai közé. Éltanuló, sok mindenhez ért, mégis csendes és félénk fiú. Szinte észre sem vették, hogy elment a Durmstrangból, a Roxfortban viszont nagy felfordulást kelt és nem csak az iskola életében. McGalagony professzor irodájában külön osztotta a Teszlek Süveg a Hollóhát házba. Évvesztes lévén ötödéves, az RBF vizsgáira készül, kviddicsezik, közben a lányokkal is meggyűlik a baja. Még maga sem tudja, mire vállalkozott, amikor a Roxfort falai közé jött...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)