[Tudom kicsit ritkán írok, de ezért cserébe ma 2 fejezetet is kaptok. Jönnek a fincsi részek. >/////< Most érettségi szünetem lesz, lehet még írok szerdán, de hétfő-kedd Krisztié vagyok, bocsi. >< ja és ott folytatódik ahol abbamaradt, most nem ugrok. :D]
Chris
Aznap éjjel alig tudott elaludni. Folyamatosan halott barátnőjét látta a szeme előtt. Éjjeliszekrényére kirakta a kését, most nagyon labilis volt az érzelmi világa. Egyik percben végzett volna magával, a másikban már élni akart és megbosszulni. Egyszer csak felderengett benne egy régi álom emléke, amibe látta már így a lányt. Sose hitte volna, hogy az bekövetkezik vele. Nem akart azzal az álmával foglalkozni, mégis újra meg újra betolultak elméjébe a képek. És aztán rájött. Az ismerős nevetés a háttérben, a gúnykacaj...már biztos volt benne, hogy Trixi. Hisz ki más is tehette volna. Nem tudott volna semmit sem tenni a lánnyal, még ha akart volna sem. Mint barátot szerette és ez pont elég volt. Aztán lassan elaludt. A nap első sugarai ébresztették fel és egy hideg érintés. Lassan kinyitotta a szemét, felnézett az ablakra. Éppen látta az ég alján előbukkanni a napot, olyan 5 óra lehetett. Kicsit csípős idő volt, de nem fázott, hisz este a vizes-véres ruhájában feküdt el az ágyon, és abba is aludt el. Nem értette mi lehetett a hideg érintés. Körbenézett a szobában, de nem vett észre semmi szokatlant. Aztán hirtelen elkezdett felé lebegni egy áttetsző alak. Először kissé megijedt, de felismerte a szellem ismerős alakját és elmosolyodott. Luna volt az.
-Szia! - köszöntötte.-
-Szia! -köszönt vissza a másik is.-Látod, visszajöhettem. Nem végezhettem be a dolgom emberként, de szellemalakban itt lehetek melletted és végigkísérhetlek az utadon.
-Jaj, annyira örülök neked, hogy itt vagy, hogy nem hagytál el. Annyira nehéz volt nélküled.-megpróbálta átölelni a szellemlány karcsú alakját, de ez nem teljesen sikerült neki.-
-Chris. Nem minden lesz úgy, mint régen...vagyis tegnap. Ne felejtsd el: én itt leszek veled, de a kastélyt nem hagyhatom el. Meghaltam. Nem élek. Ez csak a lelkem lenyomata, érted? Nem lehetünk úgy együtt. Csak itt vagyok melletted, segítek ha baj van.-egy könnycsepp kicsordult a szeméből, majd láthatatlanul a padlóra cseppent. Ekkor a lány körbenézett a szobában. Még sosem volt a fiú hálóban. Most alaposan szemügyre vette. És a kést is meglátta a fiú éjjeliszekrényén.- Chris...ugye...ugye nem vagdostad magad?-kérdezte zokogva-
-Nem, dehogy is. Csak gondolkoztam rajta. De aztán elvetettem az ötletet. Tudod nagyon nehéz...
-Figyelj. Ha túl sok a gondolat a fejedben, beszélj az igazgatónővel. Van a szobájában egy régi merengő. Néha jó lehet elmerülni benne...
-Rendben, majd felkeresem.-mosolygott rá a fiú.-
-Viszont most megyek. Hagylak pihenni. Vigyázz magadra, Chris. És ne csinálj semmi ostobaságot.-nézett rá szomorkásan a lány és eltűnt.
Egyedül maradt a gondolataival. Majd felmegy az igazgatóiba...majd ha lesz egy kis lelki ereje. Majd, idővel. Azzal erőt vett rajta a fáradtság és újból elaludt, ezúttal viszont sikerült kipihennie magát.